Szülőföldön magyarul felvidéki pályázati felhívás

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdeti a "Szülőföldön magyarul" című (ösztöndíj) támogatási program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2014/2015-ös tanévre.

A pályázat célja: a szlovákiai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

I. Támogatásra jogosultak:
1. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 32/B § (3) bekezdésben foglaltak szerint nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhetnek:

a.) azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2014/2015-ös tanév kezdetétől Szlovákiában működő akkreditált óvodában magyar nyelvű nevelésben vesznek részt

b.) azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 1996. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és Szlovákiában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják

c.) egyedi elbírálással részesülhetnek támogatásban:
azok a tanulók, akik az 1996. augusztus 31-ét megelőző időszakban születtek és Szlovákiában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják, és az adott állam közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései okán kötelező képzésben részesülnek,

vagy speciális magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükön, napi bejárással elérhető távolságon belül nem működik magyar nyelvű oktatási intézmény, vagy magyar nyelvű tagozat,

az a sérült vagy halmozottan sérült magyar nemzetiségű kiskorú, aki nem akkreditált oktatási intézményben részesül magyar nyelvű oktatás-nevelésben,

az a kiskorú, aki sajátos nevelési igényeinek megfelelő - részben vagy egészben magyar nyelvű - oktatásban vesz részt az adott államban működő akkreditált oktatási intézményben.

2. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 32/B § (4) bekezdésben foglaltak szerint hallgatói támogatásban részesülhet:

az a nappali tagozatos hallgató, aki Szlovákiában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben, vagy részben magyar nyelven folytatja.

II. Támogatásra nem jogosultak:
- az az alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló, aki a 2014/2015. tanév első félévében több mint 50 igazolatlan órát hiányzott,

- az a speciális magyar nyelvű oktatásban részesülő tanuló, aki a 2014/2015. tanév első félévében a hivatalosan előírt magyar órák több mint 10%-ról igazolatlanul hiányzott,

- az az igénylő, aki igénylését (adatlap + mellékletek) a megadott határidőn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplő határidőn belül sem pótolja a hiányosságokat,

- az az igénylő, aki második érettségijére vagy második szakvizsgájára készül,

- azon személyek, akikre a 2001. évi LXII. törvény hatálya nem terjed ki (Szátv. 1. §. (3): "aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozat alapján veszítette el; akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert csalárd módon szerezte meg; aki Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szerzett")

- az a sajátos nevelési igényeinek megfelelő oktatásban résztvevő kiskorú, aki nem magyar nyelven folytatja tanulmányait,

- az a hallgató, aki nem nappali tagozaton folytatja tanulmányait,

- az a hallgató, aki részben sem magyar nyelven folytatja tanulmányait,

- az a hallgató, aki nem az adott államban működő felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait,

- az az igénylő, aki nem rendelkezik szlovákiai átmeneti lakhellyel.

A fenti feltételek bármelyikének fennállása esetén az igénylés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

III. Támogatás összege és jogcíme:
A. NEVELÉSI, OKTATÁSI, valamint TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ TÁMOGATÁS - 17 200 Ft-nak megfelelő EUR
B. HALLGATÓI TÁMOGATÁS - 2800 Ft-nak megfelelő EUR
A támogatás a 2014/2015-ös tanévre egy alkalommal igényelhető.
A "Szülőföldön magyarul" program teljes támogatási keretének forrása a Bethlen Gábor Alap 2015. évi költségvetésének "Oktatás-nevelési támogatás" előirányzatán rendelkezésre álló összege.

IV. Igénylési feltételek:

Az A. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek:
megfelelően kitöltött Adatlap; (a dokumentum minden adatának kitöltése kötelező, a kitöltési útmutatónak megfelelően)

kötelezően csatolandó mellékletek:
- a törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata (18 évet betöltött igénylő esetében a saját személyazonosító okiratának fénymásolata);

- amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a szülő/nevelőszülő családnevével, mellékelni kell az igénylés beadására vonatkozó jogosultságot igazoló dokumentumot (NÉVELTÉRÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUM FÉNYMÁSOLATÁT, például: gyermekelhelyezésről szóló bírósági végzés, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés, stb.)

- a tanuló(k)/óvodás(ok) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata

- a tanuló(k)/óvodás(ok) intézménylátogatási igazolásának eredeti példánya (űrlap része) a 2014/2015 iskolai év első félévében felhalmozott igazolatlan órák számának megjelölésével, az igazgató és az osztályfőnök aláírásával hitelesítve. A speciális magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát és a 2014/2015-ös tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát.

A B. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek:
megfelelően kitöltött adatlap;

kötelezően csatolandó mellékletek:
- az igénylő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolata;

- az igénylő hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely igazolja, hogy tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.

- Amennyiben az igénylés vagy a kötelezően csatolandó bármelyik melléklet hiánypótlásra szorul, akkor az igénylő köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben az igénylés érvénytelennek minősül.

Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.

Az adatlapon kérjük a lakhelyet és a levelezési címet (amennyiben más, mint a lakhely) pontosan feltüntetni. Kérjük, tüntessék fel az aktív, használatban lévő e-mail elérhetőségüket és telefonszámukat az esetleges felmerülő problémák gyorsabb intézése érdekében.

V. Benyújtásának módja:
Jelen felhívás alapján a 2014/2015-ös tanévre igényelhető támogatásokra 2015. március 10.-2015. április 24. közötti időszakban lehet az igénylést benyújtani. Az igénylés utolsó postára adási dátuma: 2015. április 24.

Az igényléseket kétféleképpen lehet benyújtani:
Az igénylést postai úton, ajánlott levél formájában 1 (egy) eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani a megadott címre. Minden jogosult kérelmét külön borítékban küldjék, a feladási szelvényen az igénylő gyermek/tanuló nevét tüntessék fel. Egy borítékban csak 1 jogosult adatlapját fogadjuk el. A borítékra írják rá: Szülőföldön magyarul program 2015. Az iskolák, óvodák által postai úton feladott igénylésekhez kérjük az igénylés leadásáért felelős személy aláírásával ellátott, elérhetőségével feltüntetett névjegyzéket mellékelni.

Az adatlapot a megadott gyűjtőhelyen adja le az óvoda vagy az iskola által megbízott felelős személy. Kérjük, hogy a leadott adatlapokhoz készítsenek az osztályfőnök (igénylésekért felelős személy) által aláírt, dátummal, iskola pecsétjével (mely tartalmazza a teljes megnevezést és címet) és elérhetőséggel ellátott névjegyzéket, melynek másolatát csatolják az összeszedett adatlapokhoz. Ezek nélkül a gyűjtőhelyeken nem veszik át az igényléseket, illetve reklamáció nem fogadható el.

VI. Adatlapok beszerezhetők:
a) letölthetők a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége honlapjáról: a http://www.szmpsz.sk címről
b) beszerezhetők az iskolákban, gyűjtőhelyeken
c) továbbá beszerezhetők:
a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában (945 01 Komárno/Komárom, Kúpel’ná 6.),
az SZMPSZ Galántai RPK irodában (924 00 Galanta/Galánta, Kodály Zoltán utca 2367/49.),
az SZMPSZ Rimaszombati RPK irodában (979 01 Rimavská Sobota/Rimaszombat, Daxner utca 35-37),
az SZMPSZ Kassai RPK irodában (040 01 Košice/Kassa, Hlavná 72)

VII. Az igénylések elbírálása, a támogatás folyósítása:
A beérkezett igénylésekről a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége ellenőrzés és feldolgozás után javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, aki döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alap Bizottsága elé terjeszti.
Az igénylő a Bizottság döntéséről írásos tájékoztatást kap.

Az elnyert támogatás folyósítása banki átutalással történik, a Bizottság által meghatározott összegben.
Azon igénylők, akik az előző igénylési időszakokban az OTP banknál folyószámlát nyitottak, pozitív elbírálás esetén a 2015. évi időszakban is erre a folyószámlára kapják a támogatást.

A 2015. évben először igénylőknek a pozitív elbírálásról szóló értesítés kézhezvételét követően szükséges lesz folyószámla nyitása az OTP banknál. Ennek menetéről a Bizottság döntését tartalmazó értesítőben tájékoztatást kapnak.

Az igényléssel kapcsolatos kérdéseikkel az alábbi elérhetőségeken kérhető tájékoztatás:

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Zväz maďarských pedagógov na Slovensku
Elektrárenská 2.
P.O. BOX 49.
945 01 Komárno
Tel.: 035 777 82 73, 035 777 82 74 (munkanapokon 9.00 -14.00 között)
E-mail: VhOpyXtN8NzTMNmNIYmdhQHN6bXBzei5zaw==

Menü

Főoldal

Navigáció