A hagyományos aranyosszéki és erdélyi gasztronómia megőrzését és nemzetközi népszerűsítését zászlajára tűző tízéves tordai civil kezdeményezés idén új állomásához érkezett: népes gasztronómiai rendezvények és képzések megszervezésére is alkalmas látványkonyhát és telephelyet avattak.

Süssünk-süssünk valamit. Pozsonyi Márta „örömfőzése” kisiskolásokkal • Fotó: Székelyhon.ro

Erdélyben egyedülálló kezdeményezésként indult el bő tíz évvel ezelőtt az a tordai gasztronómiai mozgalom, amely évente megszervezésre kerülő ifjúsági gasztrotáborok segítségével és a helyi termelők termékeinek a felhasználásával népszerűsíti a hagyományos erdélyi konyhát.

A civil szerveződés a Yes Food – Young Europeans for Sustainable Food (Fiatal Európaiak a Fenntartható Táplálékért) nevet viselő európai hagyományőrző gasztronómiai mozgalom részeként szervezte meg első romániai ifjúsági találkozóját, ahol számos európai országból érkezett vendég ismerkedhetett meg a hagyományos erdélyi magyar, román és szász konyha ízeivel.

A kezdeményező Pozsonyi Márta élelmiszeripari szakember hivatalosan is bejegyeztette a tordai Slow Food Egyesületet, amely nemzetközi szinten is ismertté vált a hagyományos gasztronómiát népszerűsítő európai szervezetek és szakemberek között. Céljuk, hogy helyzetbe hozzák egy-egy tájegység helyi termelőit, helyi ízeit, és megmutassák a világnak, hogy a globalizált élelmiszeripar mindenhol jelenlévő termékei ellenére léteznek helyi gasztronómiai értékek szerte Európában, így nálunk, Erdélyben is. Ezt a célt szolgálják a különböző hagyományőrző nemzetközi fesztiválok és vásárok, amely közül kiemelkedik a kétévente megrendezett Torinoi Slow Food keretében a Terra Madre Salone de Gusto nemzetközi vásár.

Diákok töltik a káposztát egy tordai gasztrorendezvényre • Fotó: Székelyhon.ro

A tordai kezdeményezőknek köszönhetően az elmúlt években több alkalommal is részt vehettek erdélyi magyar és román őstermelők és gasztronómiai szakemberek az olaszországi rendezvényen.

Átalakítanák az iskolai menzák kínálatát

A tordai civil szervezet nagy sikerként tartja számon, hogy az aranyosszéki piros hagymát sikerült elfogadtatni az Arc of Taste hagyományos helyi termékek értéktárában a Slow Food International nemzetközi szervezet égisze alatt. Az elismert gasztronómiai és helyi mezőgazdasági termékek értéktára a Hungarikum Értéktárra hasonlít: egyetemes szinten egyfajta gasztrokulturális és mezőgazdasági génbank.

A nemzetközi gyűjtemény célja, hogy megkülönböztesse a globalizált egynemüsített fajtáktól a hagyományos növényfajokat és a veszélyeztetett, eltűnőben levő növényfajtákat, amelyeket elsősorban gasztronómiai és élelmiszeripari céllal termelnek egy-egy vidéken.

Erdélyből számos más mezőgazdasági termék is felkerülhet a nemzetközi értéktárba, ez elsősorban helyi összefogás kérdése.

Tordán és környékén három iskolakert működik • Fotó: Székelyhon.ro

Pozsonyi Márta és csapata nem csak kiadványokban népszerűsíti a hagyományos gasztronómiai értékek megőrzésének és felkarolásának fontosságát, hanem a fiatalok gasztronómiai oktatásával nagy hangsúlyt fektetnek a jövő nemzedékeinek nevelésére, ami a 2015-ben bejegyzett diákszövetkezet létrejöttével vett új lendületet. A két világháború közötti Erdélyben régi hagyománynak örvendő diákszövetkezet tordai megalakítása egyelőre ritkaságnak számít, de a szövetkezet elnöke, Pozsonyi Márta meggyőződéssel vallja, hogy az általuk sikerrel elindított diáktáboroknak és egyéb rendezvényeknek hamar híre kel, és Erdély más részein is követőkre találnak.

A diákszövetkezetként bejegyzett közösségi vállalkozás a tordai magyar iskolában, a Jósika Miklós Elméleti Líceum keretében működtet tanétkezdét. Egyik jellegzetessége, hogy a sütésbe-főzésbe bevonják a diákokat, sőt az óvodásokat is. Kezdeményezésük nagy sikernek örvend, így egyre több fiatal szeretne belekóstolni a konyhaművészet titkaiba. Konyhájuk abban is elüt a szokásos iskolai menzáktól, hogy amit lehet, aranyosszéki és mezőségi helyi gazdáktól szereznek be. Tovább gondolva az egészséges táplálkozást, a diákszövetkezet keretében iskolakerteket hoznak létre, ahol zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényeket termelnek gyerekek és tanárok részvételével.

Az eddig létrehozott kezdeményezések sikeresek, az iskolakert lehetővé teszi a szabadtéri tanítást is. Jelenleg Aranyosgyéresen egy román iskolában, Tordán a magyar iskolában, valamint a tordai szőlődombon működtetnek korszerű iskolakertet, fűszerkertet, fólia-, illetve üvegházat.

Készül a töltött paprika. A fiúk is szívesen kötényt kötnek maguk elé • Fotó: Székelyhon.ro

Vendéglátás-tudományi és felnőttképzési központ

A diákszövetkezetet és egyesületet is magában foglaló tordai gasztromozgalomnak számos más terve is van, amellyel a tágabb régióban szeretné népszerűsíteni az egészséges óvodai és iskolai étkeztetést. Továbbképző tanfolyamokat szerveznek az iskolai menzák számára, hogy megtanítsák a diákoknak főző szakácsokat, miként kell helyi termelőkkel együttműködni, és valósan tápláló ételekkel hozzájárulni a gyerekek étrendjéhez. Ezt a célt szolgálja az idén nyáron átadott vendéglátás-tudományi és felnőttképzési központ, amelyben modern konyhán főznek a magyar iskola diákjai számára, ugyanakkor itt szervezik a különböző gasztronómiai programokat is.

A civil szervezet egy posztliceális vendéglátás-tudományi és gasztronómiai felnőttképzés beindítását is tervezi.

Különböző pályázati forrásokból sikerült tető alá hozni a tordai gasztronómiai központ telephelyét, ahol immár látványkonyha működik az ide betérő vendégek számára is, akiknek elsősorban az egészséges táplálkozás a fontos.

A tordai sóbánya, a Tordai- és Túri-hasadék mellett a nevezetes tordai étkek – Tordai pecsenye, Tordai pogácsa, illetve a tordai kerámiában főzött töltött vagy rakott káposzta – népszerűsítése is hozzájárulhat Aranyosszék turisztikai újrafelfedezéséhez. Pozsonyi Márta meggyőződése, hogy minden erdélyi tájegységnek és kisrégiónak meg kell őriznie hagyományos gasztronómiáját, amely szervesen hozzájárul a vidék turisztikai felfedezéséhez. Tordán és környékén ehhez már megtették a legfontosabb lépéseket.

A cikk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban látott napvilágot december 29-én.