A térség veszélyeztetett, eltűnőben lévő, régi, hagyományos erdélyi gyümölcsfajtáinak megmentésére védett gyümölcsöskert létrehozását kezdeményezi a Partiumi Falugazdász Hálózat.

A Kárpát-medencei Tündérkert-mozgalom mintájára létrehozandó védett gyümölcsöskert a partiumi falugazdász szervezet évek óta dédelgetett terve, melynek keretében Szatmár, Szilágy, Bihar és Máramaros megye területén a régi, veszélyeztetett gyümölcsfajták felleltározása is elindult. A téma a partiumi falugazdászok áprilisi síteri, illetve a napokban tartott májusi, szatmárnémeti találkozóján ismét napirenden szerepelt.

A megvalósítás gyakorlati lépése – az oltóanyagok gyűjtésére, a szaporítás előkészítésére – a még létező régi, hagyományos tájfajták feltérképezésével folytatódik, amihez a partiumi falugazdászok idén is a helyi, őshonos fajtákkal rendelkező gazdák, gyümölcsfa-tulajdonosok segítéségét kérik. Amennyiben Ön régi, őshonos gyümölcsfajtákkal – alma, körte, birs, szilva, cseresznye, megy – rendelkezik, vagy a környezetében ismer olyan gazdát, akinek ősi, eltűnő félben levő gyümölcsfajtái vannak, kérjük jelezze a térségbeli falugazdászának, de fordulhat közvetlenül a Partiumi Falugazdász Hálózat két témafelelős falugazdászához is. A gyümölcsfa-mentési akciót Bihar megyében Huszár Antal kertészmérnök-falugazdász (elérhetősége: 0741-778.919, pvtr7J04MDTcaHVzemFyLmFudGFsQHBhcnRpdW1pZ2F6ZGEucm8=), Szatmár megyében pedig Fehér Gyula agrármérnök-falugazdász (0725-918.514, QIVLeCVqrztfs6jYmMTNZmVoZXIuZ3l1bGFAcGFydGl1bWlnYXpkYS5ybw==) koordinálja.

„A Tündérkertbe főleg régi almafajták gyűjtésére gondoltunk, hiszen az almának ötszáz éves múltja van Erdélyben, így vidékünkön is számos, őshonos fajtája ismert. Ezek az almafajták nagyapáink korában még szinte minden kertben jelen voltak, árnyat adtak a kaszálón, viszont mára eltűntek. A régi gyümölcsfák nem csak robusztus méreteik és betegséggel szembeni ellenálló képességük, hanem a termésben megjelenő sajátos, egyedi ízvilág miatt is lenyűgözőek. De természetesen a védett kertben az alma mellett a régi körte és egyéb erdélyi gyümölcsfajtáknak is helye van. Az őshonos fajták felkutatásában és mentésében előre is köszönöm a segítségüket” – hangsúlyozta Huszár Antal, a partiumi Tündérkert-program Bihar megyei irányítója.

Szatmár megyében az elmúlt években már készült egy adatbázis az ősi gyümölcsfajták fellelhetőségéről, de ezt folyamatosan bővíteni és aktualizálni kell. Sajnos időközben sok öreg, értékes gyümölcsfát – amit még a 1900-as évek elején ültettek az elődök – a területek vagy a háztáji kertek eladása után szinte azonnal kivágtak az általában városról kiköltöző új tulajdonosok, a helyükre pedig tujákat, különböző díszcserjéket ültettek. „Néhol még megtalálhatók a régi tájfajták, de az idő egyre jobban szorít bennünket” – tette hozzá Fehér Gyula, a partiumi falugazdász gyümölcsfa-mentési program Szatmár megyei koordinátora.

Elmondta, a régi gyümölcsfajták beazonosítása gyakran a térségenként/ településenként eltérő megnevezések miatt sem egyszerű feladat.

„A mi településünkön, Szatmárhegyen is voltak, vannak olyan körtefajták, amiknek szájról szájra terjedő neve van. Ezek a megnevezések semmiféle szakirodalomban nem szerepelnek. Ilyen például az ún. Ezerjó körte, vagy a Titkonérő körte. Utóbbi azért kapta ezt a nevet, mert részlegesen ért, emiatt a gazda sose tudhatta pontosan, hogy a gyümölcs mikor érik. Legalábbis abban az évben, amikor volt rajta termés. Hajlamos volt ugyanis túlteremni magát, aztán évekig nem termett semmit. Ilyen volt a habitusa annak a fának” – érzékeltette a fajtajellegzetességet egy konkrét példán keresztül Fehér Gyula.

Domján Levente