A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én törvénybe foglalta, hogy június 4-e, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója nemzeti emléknap, a Nemzeti Összetartozás Napja legyen Magyarországon. Az idei év a szerződés aláírásának 100. évfordulóját szem előtt tartva egyben a Nemzeti Összetartozás Éve is.
Az Agrárminisztérium fontosnak tartja, hogy megemlékezzen az országhatárokon kívülre rekesztett honfitársainkról és az emlékezés ne csak erre az évre szóljon, hanem mindnyájunk szívében örökre megmaradjon. Ezért a minisztérium nyolc tárgyalótermét a trianoni diktátummal külhonba került, egyet pedig anyaországi, a magyar történelem szempontjából meghatározó városunkról neveztük el. (Kolozsvár, Székelyudvarhely Kassa, Pozsony, Lendva, Beregszász, Szabadka, Kórógy, Sopron.)
A termek nevét ábrázoló táblákon az adott város egy-egy jellegzetes épülete vagy szobra látható, továbbá a várossal kapcsolatban néhány információ olvasható rajta, valamint a táblán a város kerámiából készített történelmi címere is megjelenik. A címereket Kósa Klára keramikus művésznő készítette.
Ezen kezdeményezésünk mellett a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából fotópályázat keretében felkértük a felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági, drávaszögi és muravidéki civil agrárszervezeteket, hogy küldjenek részünkre az agráriumhoz, a mezőgazdasághoz és a vidéki élethez kapcsolódó fotókat. Ezen képekből 100-at választottunk ki, melyek a tárca épületében kerültek kiállításra, valamint egy fotóalbumot is megjelentetünk belőlük.
A fotókiállítás címe és bevezető szövege:
Mi a rengetegben
100 év – 100 kép
Vajon értjük-e, hogy mi történt velünk az elmúlt 100 évben? Létezik egy mű, amelyben lényegében megtalálhatjuk egész legújabb kori történetünk metaforáját. Tamási Áron alig egy bő évtizeddel a trianoni kataklizma után jelen-, és jövőbelátó tömörséggel foglalta össze a katasztrófa hatásának lelki, gazdasági, kulturális következményeit egy székely kamaszfiú egyszerű és mégis lenyűgözően szép történetén keresztül. Az „Ábel a rengetegben” főhőse pedig – hiába Szakállas Ábel a könyv szerint a neve – valójában mi vagyunk. Mi, az a nemzet, amelynek minden harmadik tagja egy évszázada úgy lett egy hirtelen odaérkezett idegen állam polgára, hogy arról nem kérdeztek meg senkit. Egyszer csak megtörtént. Nagyszüleink nemzedéke viszont nem ért rá panaszkodni. Sóhajtottak egyet, aztán nekigyürkőztek. Milyen sokat köszönhetünk nekik! Többek között az államhatárainkon túli nemzeti megmaradást. Azt, hogy végül is nem vagyunk egyedül a rengetegben.
Érdemes mindig észben tartanunk, amit Széchenyi István gondolt a helyes és építő életszemléletről: „A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk.” Éppen ezért az elmúlt évtizedben újraindíthattuk a nemzet határokon átívelő egyesítésének 1990-ben elkezdett folyamatát. Most még több energiával és nagyobb lendülettel igyekszünk bepótolni azokat az évtizedeket, amikor a Kárpát-medencei, Magyarországtól elcsatolt magyar közösségek magukra hagyatva, „a semmi ágán” kényszerültek átvészelni a XX. század időnként véres, de többnyire elnyomástól, közönytől, és kilátástalanságtól szürkén elmorzsolt évtizedeit.
Ma már más idők járnak. A nemzetpolitikában olyan tudatos építkezés folyik, amelynek eredményeképpen a külhoni magyar agrárium teljes spektrumában tudunk segíteni a földből élő magyarok százezreinek. Az Agrárminisztériumban végzett Kárpát-medencei munka gyümölcsei az olyan új kezdeményezések, mint például a határon túli magyar vidékfejlesztés és szervezetfejlesztés, a Kárpát-medencei Falugazdász Program, az elméleti és gyakorlati szakképzés támogatása, tanulmányutak, ösztöndíjas-, és gyakornok-programok szervezése, az EU-fórumok koordinációja, a szakmai programok anyagi támogatása, valamint a sikeres megjelenés a legnagyobb magyar agrárvásáron, az OMÉK-on.
Egy lépéssel közelebb hozzuk a határon túli, agráriumban tevékenykedő magyar közösségek hétköznapjait. Ideje, hogy a szétfejlődés évei után a közös jövőnk építéséről szóljon az életünk. Amilyen természetességgel járnak a délvidéki magyarok Erdélybe, a felvidékiek Délvidékre, úgy kell a határokon belül is természetessé válnia Kárpát-medencei összmagyar életnek és érdekérvényesítésnek.
Nemzetközi kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság
