Idén 12. alkalommal kerültek megrendezésre a Szlovákiai Szántóföldi Napok, ezúttal a Nagytapolcsányi járásban elhelyezkedő Apponyban, a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem alá tartozó szántóföldi területeken. Az esemény megszervezését a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium égisze alatt, a Roľnícke noviny (földműves újság) kiadójának, a Profi Press SK -nak köszönhetjük, akik minőségi rendezvényt biztosítottak a 2023-as idényre.

A mezőgazdasági szakmai kiállítás június 6-án vette kezdetét és két napra kiterjedő színes programmal várta az érdeklődőket.

Az ünnepélyes megnyitó keretein belül a Szlovák Köztársaság mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere köszöntötte a résztvevőket, majd a nyitrai főtribünben vitafórum vette kezdetét, ahol a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem szaktekintélyei, doc. Ing. Ján Horák, PhD, doc. Ing. Roman Serenčéš, PhD. és prof. Ing. Marian Brestič, PhD. az alábbi témákat érintették: klímaváltozás, mezőgazdaság és lehetséges mérséklő intézkedések, agrárpolitikai kihívások a jövőben, illetve hogyan készült fel mezőgazdaságunk a klímaváltozásra. A kiállítás második napján, újabb témákat sajátíthattuk el a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem további szaktekintélyei - doc. Ing. Vladimír Cviklovič, PhD., Ing. Marcela Chreneková, RNDr. Daniel Bajčan, PhD. – előadása által: autonóm és szociális mezőgazdaság, a kiválasztott élelmiszerek és italok minőségi és biztonsági vizsgálatának aspektusai.

A kiállítás ideje alatt megtekinthettük a mezőgazdasági gépkiállítást, a haszonállat kiállítást, valamint mezőgazdasági technológiai kiállítás is várta a látogatókat. Az érdeklődők részt vehettek továbbá a műszaki szemináriumon, melyen bemutatásra kerültek egyes technikák a mezőgazdasági gépek mozgása által okozott talajtömörödés témájában.

A Mezőgazdasági Központi Ellenőrző és Vizsgáló Intézetnek, a Nemzeti Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Központnak és a Pöstyéni Növénytermesztési Kutatóintézetnek köszönhetően lehetőségünk nyílt konzultációra a növények kártevőinek diagnosztizálásáról, valamint megismerkedhettünk a gabonafélék, takarmány- és mákfajták új fejlesztéseiről, innovációkról.

E gazdag szakmai kiállításra 910 parcella készült bemutatásra, ezekből 610 terület fajtanövényekre, 300 terület pedig a növény védőszerek és tápanyagellátás témakörére specializálódott. Több cég is jelen volt innovatív technológiákkal, permetező drón bemutatót is megtekinthettünk.