Falugazdász, könyvelés és számviteli informatikus

Szakterület: Szarvasmarha tenyésztés, Biogazdálkodás, ügyintézés

Telefonszám: +40 728 116 394

Email cím: oRmSwogDkDAaFF7i2ZDmZTc2lta28ubGFqb3NAeWFob28uY29t

2018 óta mezőgazdasággal foglalkozom, főként a szarvasmarhatartással. A Nagyváradi Állami Egyetemen könyvelést és számviteli informatikát tanultam, és jelenleg is ezen a területen dolgozom. Sokan kérdezik, hogy mi indított a mezőgazdaság felé. Az édesapám már évekkel ezelőtt foglalkozott mezőgazdasággal, így ez nem volt számomra idegen téma. Nagytatám pedig egy vágóhíddal rendelkezett, így megismerhettem az állatfeldolgozás világát. Harmadik okként pedig a szülőfalum környékén lévő legelők és kaszálók kihasználatlansága motivált. Ezen tényezők alapján döntöttem a húsmarha tenyésztése mellett. Kezdetben 7 román tarka anyatehén vásárlásával és 6 hektár legelő bérlésével indultam, és most már közel 30 hektár legelővel rendelkezem, valamint az állatállományom száma is 27-re nőtt a szaporulattal együtt. Tavaly elkezdtem foglalkozni a biogazdálkodással is, így az állataim télen és nyáron kizárólag bio takarmánnyal táplálkoznak. Fő céljaim közé tartozik a gazdák tájékoztatása az APIA által nyújtott támogatásokról, a FEADR által kiírt mezőgazdasági pályázati lehetőségekről, valamint az ökogazdálkodás fontosságának és lehetőségeinek jobb megismertetése a gazdákkal.