2019. novemberében értesültek a felvidéki gazdák a Baross Gábor Terv keretében kiírt gazdaságfejlesztési program harmadik pályázati felhívásának részleteiről.

A pályázati kiírást hatalmas várakozás előzte meg, több száz felvidéki gazda élt a lehetőséggel. A felvidéki falugazdász hálózat aktívan segítette a termelőket a pályázatok mielőbbi sikeres benyújtásában. Voltak olyan falugazdászok, mint Gergely László és Šuba Viktória, akik maguk is írtak pályázatot, mások a benyújtásnál, a feltöltésénél segítették a pályázókat. A Szlovákiai Agrárkamara összesen 9 pályázónak segített a projektek megírásánál és a szükséges formanyomtatványok feltöltésénél, melyek valamennyien sikeres pályázatok voltak.



Az MKP gazdaságpolitikai és régiófejlesztési alelnöke, Farkas Iván igazi sikertörténetként jellemezte a gazdaságélénkítő programot, amely a Baross Gábor Terv alapjaira építve hatékony gazdaság-, vállalkozás-, és területfejlesztési szándékkal jött létre.

A pályázatok kiértékelése és a szerződések megkötése 2020. decemberében sikeresen lezárult. A pályázók egy része már meg is kapta a támogatást, a többiek február végén kapják meg azt. Sajnos a COVID-19 járvány befolyásolta a folyamat gyors lebonyolítását. Személyes találkozás a szerződő felek között nem jöhetett létre. Helyette a felmerülő kérdéseket, akadályokat elektronikus kommunikáció során sikerült tisztázni.

Egy bajcsi gazda, Kobel bácsi állattenyésztéssel foglalkozik. Fejőstehenei kiváló minőségű tejet termelnek. Sajnos a tej felvásárlási ára nagyon alacsony, ami minimálisan fedi a költségeit. Beruházásra nem marad elegendő tőke, minden cent számít. Nehéz önerőből fejleszteni egy gépparkot. Korbel gazda felkészülten várta a felhívást, hiszen Ollári Adrianna falugazdász már korábban értesítette őt a lehetőségről. A falugazdász segített a projekt megírásánál és a szükséges formanyomtatványok feltöltésénél. A pályázatból széna betakarításához szükséges eszközöket vásárolt, amivel hatékonyabbá teheti a takarmány begyűjtését.

Korbel gazda és több száz felvidéki gazda hálás a segítségért a magyar kormánynak.

Szerző: Ollári Adrianna, falugazdász