Lassan közeledik az év vége - hogyan lehetne értékelni az idei évet?
A Kassai régióban nehezen indultak a mezőgazdasági munkák. Mivel 2020. ősze nagy mennyiségű csapadékkal érkezett, ezért az őszi termények betakarítása a mezőkről nagy gondot jelentett a mezőgazdászok számára. Néhány napig tartó fagy után 2021. januárjában újra megkezdődhetett a gabonafélék betakarítása. Voltak olyan mezőgazdászok, akik a kukoricát, napraforgót és a sóját be tudták takarítani a jeges mezőkről.

A tavasz beköszöntével ismét nagy mennyiségű csapadék érkezett, így az alig megdolgozott szántóföldek bevetése is gondot okozott. Az őszi és a tavaszi vetések is megérezték a sok csapadékok, helyenként a növények 30 %-a kiázott, és hatalmas „tavak” keletkeztek a vetéseken.

A nyári hónap kedvezett az aratás számára, hiszen szép meleg idők voltak – ellenben a nehéz kezdet miatt kevesebb lett a hektáronkénti hozam, mind az előző évben. Az alábbi táblázat a Szlovákiai Statisztikai Hivatal adatai alapján a 2020-as és 2021-es év hektáronkénti hozamának összehasonlítását tartalmazza.

Mezőgazdasági termékek

Statisztikai adatok Kassa - vidék a 2020 és 2021 év

Terület

Növényfajták

Vetésterület (ha) 2020

Vetésterület (ha) 2021

Hektáronkénti hozam (2020)

Hektáronkénti hozam (2021)

Kassa - vidék

Őszi árpa

7331,77

6054,3

5,61

5,37

Kassa - vidék

Tavaszi árpa

6410,37

6287,9

4,06

4,22

Kassa - vidék

Árpa együtt

13742,14

12342,2

4,89

4,78

Kassa - vidék

Búza együtt

61614,9

52511,1

5,18

5,26

Kassa - vidék

Tritikalé

1048,48

759,2

3,4

3,68

Kassa - vidék

Repce

24060,55

21827,7

2,8

2,78

Kassa - vidék

Napraforgó

7725,43

10163,1

2,15

2,4

Kassa - vidék

Sója

25067,64

31261,7

2,81

2,75

Kassa - vidék

Kukorica

25237,62

29423,2

8,56

7,6

A sikeres betakarítást követően megkezdődött a föld megművelése és bevetése, ami nem okozott nagyobb gondot a gazdálkodóknak. Sajnos az őszi hónapok kezdete szintén nehézségekkel járt - az égbeszökő gáz-, ill. villanyárak mellet minden más 50 %, vagy akár 100 %-os áremelkedést mutatott. A műtrágya ára helyenként akár 100 %-kal emelkedett meg, megemelkedett a mezőgazdasági gépek ára, ill. az AdBlue katalizációs adalék ára is, melynek beszerzése jelentős gondot jelentett a régióban.

Ami a jelenlegi munkákat illeti, már megkezdődött a kukorica betakarítása. Sajnos sok olyan gazda van, aki a magas nedveség-tartalom miatt még nem kezdte el a betakarítást.

És hogyan lehetne értékelni az idei évet? A gazdák számara ez egy nehéz időszak volt, akár az időjárásról vagy a növekvő árakról legyen szó. Reméljük, hogy a jövő mást tartogat...

Fazekas Ignáth Lívia, falugazdász