Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere is felkereste a Partiumi Falugazdász Hálózat csapatát a hagyományos napkori böllérversenyen.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor településen közel húsz éves múltra visszatekintő Szent András Napi Disznóvágás és Pálinkamustra eseményen a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar és Szatmár megyei falugazdászai is részt vettek. A november 27-i megmérettetésre benevező csapatok munkakedvét és a látogatók jó hangulatát a délelőtti hűvös, fagypont körüli hőmérséklet sem rontotta: a jóféle párlatoknak köszönhetően nem csorbult a hentesek kése, a szorgos kezeknek hála pedig a déli órákra már egymás után sorakoztak a csapatok – és a főztjeiket elbíráló zsűri – asztalán a különböző "disznó-alkatrészekből" készített friss ételek. A frissen töltött, tíz méter hosszan felaggatott kolbászok látványa is egyedi volt: Napkoron egy napra valóban kolbászból lett a kerítés.



A partiumi falugazdászok – ahogy az térségünkben a hagyományos disznóvágáshoz illik – reggelire fokhagymás pirítószsíros kenyérrel és forral borral várták a vendégeket, amit később velővel elegyített rántottával egészítettek ki. A helyben készített ebédet, húst nemcsak nyomokban tartalmazó toroskáposzta, valamint savanyúsággal kínált ropogós szalonna-szeletek párosa alkotta, amiknek nem csak az illata, hanem erdélyi fatányéros tálalása is messziről vonzotta a kíváncsiskodó tekinteteket.

A partiumi falugazdászok népes csapatát és főzőstandját Nagy István agrárminiszter is felkereste. A tárcavezető közös csoportképet is készíttetett a partiumi „zöldkötényesekkel”. 

Külön köszönetet mondott a részvételért Magyar Lóránd parlamenti képviselőnek, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátorának, aki szintén a helyszínen, élőben követte a megmérettetésre nevező falugazdász-csapat tevékenységét.

 

„Öröm, hogy itt lehettünk. Fontos, hogy testvéri kapcsolatokat alakítsunk ki a határ másik oldalán, Magyarországon élő gazdatársadalommal is. Erre jó lehetőség volt a napkori böllérverseny, ahol a falugazdász-csapatunk szinte teljes létszámával jelen volt. Azt gondolom, jó és élő kapcsolatunk van az anyaországi gazdákkal, tovább kell mennünk ezen az úton, hogy összefogva, a határokat átlépve együtt tudjunk cselekedni, gondolkodni. Együtt tudjunk örvendeni a jó minőségű magyar termékeknek” – hangsúlyozta a rendezvényen Magyar Lóránd.

Elmondta: Szatmár megyében immár hat éve szerveznek hasonló, jó hangulatú böllérversenyeket. „Ezek a rendezvények azért vannak, hogy megmutassuk az értékeinket, megmutassuk a jó minőségű helyi termékeinket, amiket vásárolva a fogyasztók tudatosan támogatni tudják a magyar gazdatársadalmat” – szögezte le a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora.