Az Agrárminisztérium módosította az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló rendeletet, amely nagyobb felelősségvállalást követel meg az állattartóktól.

Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte, hogy az új előírások egyszerűsítik az állattartók adminisztrációs feladatait, ugyanakkor a járványvédelmi intézkedések fokozására is ösztönzik őket. A járványvédelem ugyanis nem kizárólag hatósági feladat, elsősorban az állattartók felelőssége. Ennek megfelelően a jövőben csak azok az állattartók kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre. Az elmúlt években több alkalommal jelentek meg Magyarországon járványos állatbetegségek, amelyek megelőzése, megfékezése és felszámolása szigorú hatósági intézkedéseket igényelt, sok esetben az állatok leölésével, a tartásuk során használt eszközök megsemmisítésével járt. A védekezés, amennyiben az érintett állattartó a jogszabályi kötelezettségeiknek eleget tett, állami kártalanítás mellett történt.

A 2021. június 8-án hatályba lépő jogszabálymódosítás lehetővé teszi a hatóság számára a védekezési intézkedésekért járó állami kártalanítás arányos megítélését a gazdáknak. Az új kártalanítási rendszerben, egy objektív kritériumrendszer révén, nagyobb hangsúlyt kap az állattartói felelősségvállalás.

A jövőben csak azok a gazdák kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre. Ennek érdekében pedig akár a jogszabályi kötelezettségeken túlmutató intézkedéseket is tesznek.

A rendeletmódosítás másik jelentős eredménye, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és az eljárásrend egyszerűsítésével, a megítélt kártalanítási összegek gyorsabb kifizetését is lehetővé teszi. Az állattartónak, valamint az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének – beleértve az élőállat-szállítókat is – jogszabályi kötelezettsége, hogy amennyiben állatai betegségét, szokatlan elhullását tapasztalja, mielőbb jelentse azt a helyi állategészségügyi hatóság felé. A késedelem nélküli bejelentés teszi lehetővé, hogy a szakemberek időben felismerjék az állatbetegségeket, és hatékonyan tudjanak fellépni ellenük, minimalizálva a betegség okozta károkat.

Forrás: Magyar Mezsgye