A szervezők reményeit felülmúló népszerűségnek örvendett a május 5-7. között Csíkszeredában megrendezett Borszereda. Idén a Mikó-várban várta a több mint 33 borászat az odalátogatókat, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálták elfoglaltságukat. Több helyszínről is érkeztek borászatok, úgymint Szerbia, Horvátország, Magyarország, Szlovákia, Ukrajna és nem utolsó sorban Románia. A szervezők és a résztvevő borászok is egyetértettek abban, hogy a kapcsolatteremtés volt az esemény legfontosabb hozadéka számukra.

A csíkszeredaiaknak és a környékről odalátogató érdeklődőknek esélyük volt számos, Kárpát-medencei borokat megismerni, nemcsak külsejük szerint, hanem ízviláguk szempontjából is.

─ Elmondhatjuk, hogy nagyon sikeresnek bizonyult ebben az évben a Borszereda. Azt látjuk a kollégáimmal, hogy nálunk is van fogékonyság a minőségre és igyekeztünk is, hogy nagyon jó minőséget teremtsünk úgy kulturális programok terén, mint borpincészetek esetében. Egyik legfőbb pozitívuma, hogy nagyon jó kapcsolatok tudtak kialakulni, ezáltal pedig tudunk arra számítani, hogy akár jövőben is lesz kit megszólítsunk. Ebben az évben a csíkszeredai Mikó-vár adott otthont az eseményünknek, amelynek a helyszíni adottságai még inkább gazdagították az eseményünket ─ mondta el Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke.

Számos külföldi borászat tisztelte meg az eseményt a részvételével, legtöbbjük pedig úgy vallja, hogy nagyon sok mindennel gazdagodott, legfőképp jó barátokkal és biztos, hogy a következő hasonló esemény előtt ide látogatnak majd még.

A Borszereda keretében borkóstolókat és mesterkurzusokat is szerveztek. A három nap során a kurzusok során az érdeklődők megismerkedhettek a délvidéki és partiumi borászatok kínálatával, valamint többféle olaszrizlinget is kóstolhattak.