Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesületének elnöke, dr. Jakab Ernő a hagyományos termékekre fektetne nagyobb hangsúlyt.

Az interjú az Erdélyi Naplóban jelent meg:

– Mennyire versenyképes ma az erdélyi magyar állattartó gazda?

– Volt egy olyan időszak a kilencvenes években, amikor a régi mezőgazdasági termelőszövetkezetek felbomlása után szétszóródott a törzskönyvezett állatállomány, bizonyos vonalak eltűntek, a gazdák pedig viszszatértek a hagyományos fajtákhoz. Idővel egyre többen rájöttek,hogy ezt az állományt fel kell javítani – a folyamatot különböző programok keretében támogatta az állam. Ezért a kilencvenes évek végén elkezdődött a tejtermelés-centrikus tenyésztőmunka: a gazdák a juh- és tehénállományok esetében is értékes apaállatokhoz juthattak. Ennek eredménye megérződött a minőségi tejtermelés növekedésén. Azonban pár éve kiderült: a tejágazat válsága Erdélyt sem kerüli el. Ez a juhágazatban látszott meg korábban, amikor a juhtejből készült termékek piaca hirtelen zsugorodni kezdett. A mai 0,45 lejnél kezdődő, literenkénti tehéntej-felvásárlási árak annyira alacsonyak, hogy aki állattartásból akar megélni, annak előbb-utóbb váltania kell. Ez a váltás pedig a hústermelés irányába mutat. Ha a gazdák idejében mérlegelik lehetőségeiket, versenyképesek lehetnek.

– Mennyire lehet az alacsony felvásárlási árak által okozott veszteséget állami támogatásból pótolni?

– A tejtermelésben a tejkontrolos, törzskönyvezett állomány után tavaly elég szép agrártámogatáshoz jutottak a gazdák. Az egykét tehenes gazdák, a nem törzskönyvezett állományok most már végérvényesen kiesnek a támogatásból, így nekik nem éri meg tehenet tartani, csak önellátó rendszerben, a tej házi, családi felhasználására. De a tejtámogatással együtt is nehéz helyzetben van a tejágazat. Ezért azzal a folyamattal, amivel mintegy tíz évvel ezelőtt a juhászatokban találkozhattunk, két-három éve a tehenészetek is megbarátkoztak: egyre inkább előtérbe kerül a húsmarhatartás. Tavaly ezt hatékonyan támogatta a román agrártárca: az uniós forrásokból származó pénzügyi támogatás törzskönyvezett állatonként elérte a 850–1000 eurót, ami példa nélküli összeg a hazai szarvasmarha-tenyésztésben. Az újfajta állattenyésztési támogatási rendszer velejárója, hogy gazdaságonként fokozatosan nő a juh-, kecske- és a szarvasmarha- állományok létszáma, míg a kisebb, nem törzskönyvezett állományok leépülnek, felszámolódnak. Nem vitás, hogy aki családi vállalkozásként állattenyésztésből akar megélni, annak meg kell felelnie az agrártámogatási rendszer elvárásainak.

– A húsmarhákért járó támogatás mennyire lendítette fel az ágazatot?

– Egy év alatt Erdély-szerte óriásit növekedett a húsmarhaállomány. Mivel az erre fordítandó idei támogatási keretet nem ismerjük, nem világos, hogy a szaktárca a tavalyi keretösszeget osztja majd szét idén, vagy számol a megnövekedett állatlétszámmal, és növeli az ágazat fellendítésére szánt pénzösszeget. Egy dolog biztos: a húsmarha iránt egyre nagyobb az érdeklődés, van piaca, így az agrártámogatás mértékén is múlik, hogy ennek az ágazatnak milyen jövőt szán a minisztérium.

– Amikor állattenyésztésről beszélünk, alig esik szó a kisállatok, a szárnyasok tartásáról. Mennyire lehet vonzó egy családi gazdaság számára tojótyúkkal, húscsirkével, pulykával vagy nyúllal foglalkozni?

– Ez is vonzó lehet, ha a gazdának sikerül megoldania az értékesítést. Viszonylag kevesen tudnak arról, hogy 2008-tól érvényben van egy jogszabály, amely lehetővé teszi a szárnyas- és nyúltenyésztéssel foglalkozó gazdaságok számára, hogy az állattelepen egy erre kijelölt helyen levágják az állatokat és azokat házilag csomagolva a farmról értékesítsék. Az állatorvosi főhatóságtól viszonylag könnyen meg lehet szerezni a családi farmbejegyzést. Az állattelepen rögtönzött helyi vágóhíd nem igényel drága felszereléseket, ahogyan azt az engedéllyel működő vágóhidak esetében megkövetelik.
Ötven- száz főtől akár háromezer főig terjedő szárnyas- és nyúlállomány esetében ez az értékesítés jó lehetőségnek bizonyulhat, ha a gazdának sikerül megfelelő vásárlóközönséget kialakítania. Az így megtermelt húst – ami lehet bárány is –a falusi turizmussal foglalkozó gazdák szabadon felhasználhatják saját vendéglátásukban is. Ennek az egyszerűsített megoldásnak viszont az a hátránya, hogy a levágott állatot a termelő nem adhatja tovább üzleteknek, nem viheti piacokra, csak helyben értékesítheti.

– Az állati eredetű házi élelmiszerértékesítés még mire terjed ki?

– A házi tejfeldolgozás terén hoztak a gazdák számára néhány könnyítést: aki őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, az saját állattelepén – minimális higiéniai feltételek mellett – feldolgozhat tehén-, juh- és kecsketejet. Tejtermékeit szabadon eladhatja piacokon, hagyományos termékvásárokon, falunapokon, minden olyan nyilvános rendezvényen, ahol ezt a szervezők lehetővé teszik. A húsfeldolgozás terén már nem születtek ilyen könnyítések. Ezért aki disznót és szarvasmarhát vág, annak engedélyezett húsfeldolgozóra van szüksége. De egy állattelepnek a helyben működő vágópont beindítása és engedélyeztetése sem akkora kihívás, hogy ne lehetne ezt megoldani. Egy 2011-ben született szakhatósági könnyítés nyomán az állattelepeken a minimális feltételek megteremtésével az állategészségügyi főhatóság engedélyezi a helyi kisvágóhíd beindítását. Sokan rosszul tudják, hogy a szakhatóság bürokratikus munkája akadályozza a kisvágóhidak beüzemelését. Erről szó sincs. Az a gond, hogy a hatalmas mennyiségű és olcsó húsimport miatt gazdaságilag nem éri meg vágóhidat fenntartani. Még annak ellenére sem, hogy a selejtmarha élősúly-kilogrammonként szinte ingyen, 1,50 lejért vásárolható meg.

– Székelyföldön miért nem működik a Nyugat-Európában népszerű kisvágóhidakról, a kis farmokról történő vásárlás?

– Hargita megyében volt néhány próbálkozás, de mindegyik leállt. Nincs elegendő hírverés a gazdák részéről, másrészt az erdélyi ember annyira áruházcentrikus lett, hogy keveset vásárol egyéni termelőktől. Sokan már faluhelyen sem termelnek zöldséget, nem tartanak állatot, inkább hetente egyszer bemennek a nagyáruházba élelmiszert vásárolni. Elsősorban a rossz vásárlói szokások és a kényelem az oka mindennek. Mi az egyesületi szövetségben azon dolgozunk, hogy e rossz vásárlói szokásokon változtassunk. Nem a nagy üzlethálózatok ellen akarunk harcolni, hanem vissza szeretnénk kanyarodni a hagyományos ízekhez. Oda jutottunk, hogy szomszéd a szomszédtól nem vásárol egy liter tejet, házi sajtot, házikenyeret vagy egy levágott állatból egy-két kiló húst. Ez rossz szokás, ami nem volt mindig így: mindez a rendszerváltás után alakult ki.

Nyugaton másként működik: az ember megveszi a szomszédjától a bort, a húst, a zöldséget, a tojást, hogy ezzel is támogassa, mert tudja, hogy a gazdacsalád ebből él meg. Ezt a közösségi érzést kell visszahoznunk az emberekbe. Meggyőzni őket arról, hogy a helyben vásárolt élelmiszer nem tartalmaz adalékanyagokat, legtöbbször tiszta, biominőségű. A pénz pedig helyben, a közösségnél marad.

– Hogyan tudják a termelőket helyzetbe hozni?

– Tagegyesületeink segítségével mindenhol szeretnénk kézműves, bio-ökovásárokat szervezni és azoknak a gazdáknak kínálni bemutatkozási és értékesítési lehetőséget, akik valóban hagyományos termékeket árulnak.