Máté Boglárka
Szakterület: Bio-ügyintéző
Elérhetőségek: 0721 890 966; BlkBhFRR4YzUTbWF0ZS5ib2dsYXJrYUBzemVrZWx5Z2F6ZGEucm8=
Máté Boglárka vagyok, 1998 októberében születtem. Szeretett szülőfalum Homoródszentpéter. A középiskolai tanulmányaimat a Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium teológia szakán végeztem. 2017 és 2020 között egyetemi éveim alatt Kolozsváron tartózkodtam. A Bábes Bolyai Egyetem Történelem és Filozófia karán a Kulturális Turizmus szakon gyarapítottam tudásomat. A sikeres diplomaszerzés után hazaköltöztem kicsiny szülőfalumba és édesanyámmal kezdtem el dolgozni a közbirtokosságoknál arányjog tisztázással, belekóstoltam a közbirtokosságok jegyzői feladatába is. 2021-ben falugazdász lettem és szakterületem a bio-ügyintézés lett a Székely Gazdaszervezetek Egyesületénél.
Feltevődik a kérdés, hogy én hogyan is kapcsolódok a mezőgazdaság bármely pici kis területéhez, részéhez? Az az igazság, hogy a családom a mezőgazdaságból keresi a mindennapi kenyerét, ebbe nőttem bele. Kis koromtól azt a példát láttam, hogy édesanyám a legjobb tudása szerint segíti a gazdákat dokumentumok kitöltésével, pályázatok megírásában, egyesületeken belüli ügyintézésben, valamint az APIA kérések összeállításában. Nagyon sokszor kivettem a részem én is ezekből a munkákból, így fontos lett számomra a gazdák sorsa. A bio-ügyintézés kulcsmozzanata a gazdák segítése mindenféle szempontból.