A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával 2019 októberében indult útjára a Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezése. Az alapító nyilatkozatot eddig 6 vidéki és 11 budapesti egyetem írta alá. 2020 február 12-én a Szent István Egyetemen is megalakult a TIP, számtalan Kárpát-medencei partnerszervezet csatlakozásával.

A kezdeményezés célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.

A gödöllői TIP alapító rendezvényén Dr. Szabó István, az NKFI Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese kiemelte: „A hazai gazdaság teljesítőképessége jelentősen fokozható, ha sikerül növelni az országszerte fellelhető tudásbázisok szakértelmének hasznosulását, ahhoz kapcsolódva pedig a kis- és közepes vállalkozások innovációs képességét. A magyar egyetemi hálózat egyértelműen alkalmas arra, hogy az innovációs ökoszisztéma központi szereplőjévé váljon, és különösen fontos, hogy az egyetemi tudás megnyíljon a helyi kis- és középvállalkozások előtt is.”

Dr. Palkovics László, az egyetem rektora köszöntőjében elmondta: „A Szent István Egyetem a legnagyobb hazai agrárprofilú intézmény. Ezért a helyi innovációs ökoszisztéma hatókörét nem csak regionális, hanem ágazati szinten, azaz országos, sőt, több évtizedes gyakorlatunk alapján Kárpát-medencei kiterjedésben értelmezzük. Célunk, hogy a kutatási, fejlesztési eredményeink végterméke ne csak tudománymetriai szempontból magasan mérhető publikációkban öltsön testet, hanem profitorientált, saját tulajdonú cég jöjjön létre a fejlesztőkkel és a hallgatókkal közösen, amely részt vesz a gyártásban, forgalmazásban, megjelenésben és a piacra vitelben is. Így tudjuk visszacsatolni a kutatásfejlesztésből származó sikeres gazdasági eredményeket a korszerű piacorientált felsőoktatási képzésbe.”

A Szent István Egyetemen megalakult TIP-hez számtalan vajdasági vállalkozás, valamint az egyetem 14 alábbiakban felsorolt külhoni partnerszervezete is csatlakozott szerte a Kárpát-medencéből.

FELVIDÉK

Gazda Polgári Társulás
Kereskedelmi Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola
Pro Selye Univerzitas n.o.
Selye János Egyetem
KÁRPÁTALJA

Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
ERDÉLY

Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Székely Gazdaszervezetek Egyesülete
VAJDASÁG

Pro Scientia Naturae Alapítvány
Prosperitati Alapítvány
Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége
Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete
A csatlakozás lehetősége mindenki előtt nyitott: az alapító nyilatkozat és a csatlakozási nyilatkozat az NKFI Hivatal honlapján elérhető.

A TIP eddigi eseményei, valamint az újabb tervezett helyszínek részletei és a regisztráció a www.nkfih.gov.hu/tipoldalon érhető el.