Március első napjaiban rögtön két rendezvény társszervezőjeként is közreműködött az SZGE. Az egyesület képviselői ezzel párhuzamosan pedig részt vettek a magyarországi gazdakongresszuson is.

Kertészeti és Szakmai Napok és Konferencia – vagy ahogyan a leggyakrabban megjelent a közéletben, a Kertészeti Napok – ötödik alkalommal került megszervezésre a Garden Proiect Kft. és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete társszervezésében. A március 3–5. között tartott háromnapos rendezvény alatt magbörze, elméleti és gyakorlati gyümölcstermesztési és -fametszési órák várták az agrárszektor iránt érdeklődőket: többek között biogazdálkodás, gyümölcstermesztés, kártevők elleni védekezés témakörökben tartottak előadásokat. „Számunkra a Kertészeti Napok már hagyományszámba megy. Azért jövünk egyrészt, hogy szakmai fejlődést biztosítsunk a gazdák és hobbikertészek számára, másrészt viszont közösséget építünk, erősítünk az ilyen típusú találkozókkal” – nyilatkozta Becze István SZGE elnök, aki maga is tartott előadást a rendezvényen.

Az V. Kertészeti Napokon díjkiosztóra is sor került, ahol a RibON ribizlibor verseny eredményeit értékelték ki.

Szintén március első szombatján került megszervezésre a Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése című egész napos képzés. Az SZGE és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Kertészmérnöki Tanszék közös projektje során dr. Bandi Attila egyetemi adjunktus tartott elméleti órát a résztvevők számára, amit egy metszési bemutató követett a Sapientia koronkai kampuszán. Az eseményen több mint 70 gazda vett részt Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyékből.

Március 5-én tartották Budapesten a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusát, amelyen az SZGE is részt vett 50 székelyföldi gazda képviseletében. A kongresszus során stratégiai együttműködést írt alá Magyarország Kormánya és a MAGOSZ. A nagyszabású rendezvényen beszédet mondott Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Jakab István MAGOSZ elnök és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs is.

A rendezvényen az SZGE képviselői mellett jelen volt még Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Maros Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc és Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere, Tánczos Barna is.