A HMDK Gazdaköre szervezésében idén is lehetősége nyílt bemutatkozni a horvátországi magyar gazdáknak az OMÉK-en, ezáltal a látogatók megismerkedhettek a Drávaszögre jellemző termékekkel.

Az Agrárminisztérium jóvoltából idén 9 kiállító vehetett részt a rendezvényen, akik a Drávaszög legsikeresebb és legkeresettebb termékeit állították ki, többek közt a fűszerpaprikát, a baranyai borokat és pálinkákat, valamint a nagybodolyai sajtokat és a drávaszögi mézet is megkóstolhatták a rendezvény látogatói.


A kiállítók mellett gazdakörünk további tagjainak is lehetősége volt megtekinteni a kiállítást, hiszen buszjáratot szerveztünk számukra. Így meglátogathatták standunkat, a Vásárt, újabb élményekre és tapasztalatokra tehetettek szert a kirándulás során. 

Mivel minden régióból érkeztek termékek és kiállítók a Vásárra, ezért kapcsolatépítés céljából is jelentős esemény volt a tagok számára. A külhoni és magyarországi termelőktől sokat tanulhattunk, sok ötletet és tapasztalatot gyűjthettünk saját vállalkozásunk fellendítésére. Standunkat, melynek tematikája idén a „Parasztudvar“ volt, többek közt Nagy István agrárminiszter úr is meglátogatta, aki méhészként Zsilinszki Zoltán méhészünkkel együtt bemutatta a mézpörgetés menetét.

Az idei évi OMÉK-et végül díjátadóval zárták, melyen gazdakörünk is díjban részesült az OMÉK-en való sokadik színvonalas megjelenésért.

Tarnai Attila, univ.bacc.oec. falugazdász

HMDK Gazdaköre