A Hegyközi Gazdák Egyesülete és az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre a Rozsarató és tarlóhántó ünnepség.

Égett a napmelegtől a kopár szik sarja, de a legelők tarkította hegyközi határ megtelt vidámsággal, muzsikával, kézi aratókkal, akik két éve Albison, tavaly pedig Hegyközcsatáron tartottak hasonló demonstrációt a gabona múlt század eleji hagyományos betakarításáról.

Az aratónapon tomboló hatalmas kánikulában összesen hét  – Hegyközcsatárból három, Siterből, Hegyközszentmiklósról, Szalacsról, Érsemjénből pedig egy-egy csapat állt be a pásztába és vágta a rendet hagyományosan sarlókkal, kaszákkal, utánuk pedig marokszedők kötötték a kévét, rakták a kalangyát vagy az asztagot, ki hogyan nevezte a búzakötegekből rakott halmokat.



Míg az aratók ügyködtek, Csomortányi István az ÉGE ügyvezető elnöke szót ejtett az idei Magyarok Kenyere programról, figyelmükbe ajánlva a gazdáknak a kezdeményezés karitatív jellegét, felhívást intézve hozzájuk az idei búzagyűjtésre is.

Közben a Cser-dűlőben, ahol egyébként az aratnivaló is sárgállott, felállították a napellenző sátrakat, mellettük hatalmas üstökben rotyogott a birkatokány, a sertéspörkölt, kinek-kinek szájíze szerint való magyaros étkek. A vendégváró kalács meg a pogácsa is körbejárt, na meg a kiváló vendégmarasztaló hegyközi dombok leve is, ami kedvet adott a jó munkához az aratóknak. Felcsendültek a tőről metszett népdalok, hersegett a jól kifent kasza meg a sarló, valóságos század eleji hangulatot teremtve a hegyközi határban.
 


Az aratókat is bíztatták a gabonatábla végéből – mindenki a falubéli csapatát –, bár nem a verseny volt a fő látványosság, hanem a sok szép nemzeti viseletbe öltözött asszony és férfiember, akik százéves aratási hagyományokat elevenítettek fel, hogy átadhassák megőrzésre az utókornak, még mielőtt végképp feledésbe merülnének a föld adta „élet” begyűjtéséhez kötődő ősi szokások, munkamódszerek.

A legügyesebbeknek a szalacsiak bizonyultak, de a búzatábla szélén drukkolók holtversenyre „esküdtek”. Sereghajtók tehát nem voltak, de annál több volt a látványosság, na meg egy kis nosztalgia is a régi idők után.

A tarlóhántás művelete is megelevenedett, (a tarlóhántás a betakarított kalászosok vagy egyéb kultúrák utáni talajállapot javítását szolgálja, amelynek során az aprított szár- és gyökérmaradványokat egy sekély szántással a talajba dolgozzák), ezt az eljárást Forró Árpád és Molnár Gellért mutatta be az érdeklődőknek.



Délben, az aratóünnepet megelőzendő, a helyi Árpád-kori templomban a helybéliek, a hegyközi településekről és az Érmellékről érkezettek hálaadó istentiszteletet tartottak.
Az aratási demonstráció befejeztével a kalangyák mellett Szomor Attila lelkipásztor megáldotta az újkenyeret, amelyet Bíró Ferenc Sándor és Dull Melinda hegyközcsatári néppártos tanácsosok szeleteltek fel, majd mindenki vehetett belőle egy-egy darabkát, dicsőségére annak, aki kiparancsolta mindezeket a termőföldből.

Jó munka végeztével jó ebéd dukált nem csak az aratóknak, de a szemlélőknek is, miközben Csomortányi Isván gazdaegyesületi ügyvezető egy-egy ajándékcsomagot adott át a bemutatót tartó csapattagoknak, majd köszönetet mondott a síterieknek a közreműködésért, illetve mindazoknak, akiknek a segítségével létrejöhetett az immár hagyománnyá nemesedő aratóünnepség. Bejelentette azt is, hogy jövőre a szalacsiak tervezik az esemény megszervezését.



Estére a síteri kultúrházban aratóbál várta a mulatni vágyókat.
Az esemény az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGE-Szövetség), a siteri Lácz Közbirtokossági Egyesület, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.