A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (a továbbiakban: SZGE) falugazdászai egy fórum keretén belül mutatkoztak be Gyergyóditróban 2019.február 25-én. A falugazdászok részéről jelen volt Szabó Ákos, Barta Gellért, Ferencz Csibi Lóránd és Bajkó Aliz.

Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere nyitotta meg a fórumot. Beszédében köszöntötte a jelenlévőket, a falugazdászoknak pedig megköszönte a fórum a létrejöttét.

Szabó Ákos, az SZGE munkatársa előadásában kitért az egyesület megalakulására, a Falugazdász-hálózatra, szó volt az indulásról és a jelenlegi helyzetről, valamint az eddigi és a jövőbeli tevékenységekről.

Kémenes László, a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés munkatársa beszélt tevékenységeikről, képzéseikről és bemutatta azokat a szakmai tanulmányutakat, amiket különböző mezőgazdasági gépgyárakba szerveznek .

Ferencz Csibi Lóránd prezentációjában a takarmánykészítésről osztott meg hasznos tippeket: 
- a különböző takarmánynövényeket hogyan és mikor érdemes ültetni
- hogyan kell betakarítani és tárolni

Barta Gellért a tejtermeléssel, tejkontrollal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatta a helyi gazdákat, elmondta mikre kell odafigyelni.

Az előadások után a falugazdászok ismertették a Pro Economica Alapítvány által kiírt pályázatokat.

Végezetül a gazdák néhány kérdést tettek fel az elhangzott előadásokról, továbbá érdeklődtek a tejtermelő marhákkal és a pályázattal kapcsolatosan.