Mindenki számára különös esztendő volt a 2020-as. Áthúzott minden számítást, megnyirbált rengeteg emberi kapcsolatot, a bezártság érzése egészségünkre is kihatással volt. Ezt az időszakot különösen a gyerekek élték meg hátrányosan.

A nyár folyamán Július – Augusztus hónapban kétszer egy hetes gyerektáborokat szerveztünk, melyeket VIDÉKEN, EGÉSZSÉGESEN, ITTHON felhívással hirdettünk meg. Célunk, hogy a gyerekek már kicsi korban megszeressék az állatokat, megtapasztalják, hogyan lehet egészséges élelmiszert előállítani. Az első táborra 18 gyerek jelentkezett főként 9-13 éves korosztály. A tábor keretén belül egy 3 órás kezdő német nyelvtanuláson vettek részt a gyerekek, minden napnak megvolt a külön tematikája, a délelőtt tanultakat, gyakorlatban is megtekintették és megtapasztalták a tangazdaságban. Volt állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, gyógynövénnyel, kenyérsütéssel kapcsolatos nap is. A tábort csapatversennyel és egy közös kemencés lángos sütéssel zártuk, ahová már a gyerekek szülei is hivatalosak voltak.

Ekkor született meg a gondolat a folytatásra.  Így Augusztus 10-14 között megszerveztük II. gyerektáborunkat is. Ezúttal a négy ősi elemre fektettük a hangsúlyt. A gazdálkodás létének feltétele a négy elem: tűz, víz, föld, levegő. Kreatív foglalkoztatásokat szerveztünk 5 napon keresztül, kenyérsütés, méhészkedés, gyógynövénygyűjtés, állatetetés, íjászat, népi játékok, kirándulás a Szent Anna kápolnához, ahol beavattuk a gyerekeket őseink harcművészeti világába. 16 gyerek vett részt  9-12 éves korosztályból. A gyerekek tekintete, a felhőtlen öröm hasonló foglakozások szervezésre sarkall minket.