Az idei évben is fáradhatatlanul dolgozott az egyesületünk, hogy elősegítse a településünk fejlődését és támogassa a helyi gazdálkodók munkáját.

Az év vége felé közeledve elengedhetetlen visszatekinteni az elmúlt esztendő eredményeire és megvizsgálni, hogy erőfeszítéseink milyen hatást gyakoroltak közösségünkre. Számos sikeres projekt, rendezvény és közösségi megmozdulás jelzi azt az elkötelezettséget, mellyel tagjaink mindennap hozzájárulnak a közösség építéséhez. Az összefogás erejét és az önzetlen támogatást mindannyian megtapasztalhattuk az év során, ami további lendületet ad a jövő feladataihoz. Így nemcsak számadást végzünk, hanem megkezdjük a felkészülést is a következő év kihívásaira és lehetőségeire.

Februárban faültetési akciót szerveztünk, amelynek helyszíne a szövetkezet mögötti, kanalizációs munkálatok miatt mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná vált terület volt. Ez a földdarab azonban kiválóan megfelel erdősítésre, így 600 nyárfát és 800 akácfát ültettünk el a fél hektáros területen. Bár az idei év szélsőséges időjárása nem kedvezett a fák megerősödésének, minden igyekezetünk ellenére is, bízunk benne, hogy a jövő évben sikeresebbek leszünk. Az elnökség határozata alapján addig nem kezdünk újabb parcella erdősítésébe, amíg a megkezdett szakasz meg nem áll a saját lábán  azaz gyökerén, és stabilan fejlődésnek nem indul. Célunk, hogy ez az új erdősáv idővel önállóan, emberi segítség nélkül is megéljen és a közösség számára fenntartható, élő zöldterületté váljon.

A faültetési akciót a település határain belül is folytattuk, azáltal, hogy gyümölcsfákat biztosíottunk tagjainknak. Minden egyesületi tag három gyümölcsfát választhatott, amelyeket saját kertjében ültethetett el. Ennek keretében közel 200 gyümölcsfa talált otthonra az egyesületünk tagjainál, erősítve a helyi termelést és a zöld környezet fenntartását.

Idén is sikeresen megszervezésre került a határutak rendezése, amely gazdáink példaértékű összefogását tükrözi. Ezúttal is szeretnénk megköszönni nekik az önzetlen munkájukat. Egyesületünk ezúttal is rendelkezésre állt, és minden szükséges támogatást megteremtett az akcióhoz. Bízunk benne, hogy a jövőben is folytatódik ez a kezdeményezés, és biztosítjuk gazdáinkat, hogy egyesületünk teljes támogatását élvezik.

A téli időszakban szakmai előadásokra helyeztük a hangsúlyt, melyeket nemcsak tagjaink, hanem minden érdeklődő számára nyitottak voltak. A szakmai előadásokat igyekeztünk a mezőgazdászok igényeihez igazítani, hogy minél több gyakorlati és hasznos tudást sajátíthassanak el. Az előttünk álló télen is folytatjuk ezt a kezdeményezést, továbbra is kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a képzések tartalma a helyi termelők valós igényeit tükrözze. Célunk, hogy minden előadás valóban hasznos és naprakész információkkal szolgáljon a résztvevők számára. Arra biztatunk minden termelőt, hogy amennyiben javaslatuk van az előadások témáját illetően, bátran keressenek fel minket, hiszen együttműködésben még eredményesebbé tehetjük a téli szakmai előadásainkat.

Idén májusban is megszerveztük a szakmai utazást az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításra, amelyre külön buszt indítottunk. Az utazás kiváló alkalmat nyújtott tagjainknak, hogy megismerjék a legújabb mezőgazdasági fejlesztéseket és innovációkat, ahol értékes szakmai ismeretekkel és gyakorlati ötletekkel gazdagodhattak.

Júniusban a meggynapok kiemelkedő eseménye volt az évnek, amely keretében először választottunk meggynagykövetet. A megtisztelő címet Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke kapta meg, aki négyéves mandátuma alatt segíti a bácsfeketehegyi fekete meggy fejlesztését és népszerűsítését. Bízunk abban, hogy nagykövet úr támogatásával sikerül megvalósítanunk ambiciózus terveinket, amelyek a meggy hagyományainak megőrzésére és a termékek szélesebb körű elismertetésére fókuszálnak. Az ünnepséget követően tagjaink és meghívott vendégeink egy közös ebéd keretében kötetlen beszélgetéseken vehettek részt, amelyek kiváló alkalmat adtak a kapcsolatépítésre és a szakmai együttműködések elmélyítésére. A találkozó nemcsak a meglévő kapcsolatok erősítésére, hanem új partneri viszonyok kialakítására is lehetőséget nyújtott. Így a meggynapok nem csupán az ünneplésről szólt, hanem szakmai fórumként is szolgált, ahol közösen vitathattuk meg a jövőbeli célokat és lehetőségeket.

Idén is megszerveztük a növényvédő szerek csomagolásának összegyűjtését és biztonságos elszállítását. Az akció évről évre népszerűbbé válik, egyre több gazda vesz részt, akik felismerik a környezetvédelem fontosságát. Az idei évben 47 termelőtől összesen fél tonna veszélyes hulladék gyűlt össze, amelyet a megfelelő helyre szállítottunk, ahol biztonságosan és az előírásoknak megfelelően dolgoztak fel. Ezzel a kezdeményezéssel továbbra is hozzájárulunk a fenntartható mezőgazdaság előmozdításához és a környezet védelméhez. Tapasztalatainkra építkezve a következő évben is folytatjuk az akciót, hogy még több gazdát ösztönözhessünk a környezetvédelmi felelősségvállalásra. Célunk, hogy a növényvédő szerek csomagolásának megfelelő kezelését és elszállítását továbbra is elősegítsük, ezáltal csökkentve a környezeti terhelést. Bízunk benne, hogy a következő évben még nagyobb összefogással és eredményekkel gazdagodunk.

Az aratást követően, mint minden évben, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége által szervezett Magyarok Kenyere programban vettünk részt. A program célja a gazdák által felajánlott búzaadományok begyűjtése, amelyet liszt formájában kerül kijuttatásra a rászoruló intézményekhez Vajdaság szerte. Idén gazdáink összesen fél tonna búzát adományoztak erre a nemes célra, amelyet Bácsfeketehegyen az Izida egyesület kapott meg 500 kg liszt formájában. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani gazdáinknak, hogy a nehéz termelési év ellenére is támogatták a programot.

Szeptemberben a hagyományos szüreti napok szervezésében is aktívan részt vettünk. Az idei évben baráti egyesületeinket láttuk vendégül, akik nemcsak Vajdaságból, hanem a Kárpát-medence számos szegletéből érkeztek rendezvényünkre. Meghívtuk őket a birkapörkölt főzőversenyre, ahol mindenki bemutathatta kulináris tudását és hagyományait. A nyári színpad mellett helyet biztosítottunk számukra, hogy együtt ünnepelhessünk és erősíthessük baráti kapcsolatainkat. Az esemény nem csupán a szórakozásról szólt; kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréljenek, és megosszák egymással a mezőgazdaság aktuális kihívásait és lehetőségeit. A szüreti napokkal párhuzamosan immáron második alkalommal került megszervezésre Bácsfeketehegyen a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, amely szakmai diskurzusra adott lehetőséget. Ezen a fórumon a Vajdaság agráriumának helyzetét vitattuk meg, és javaslatokat fogalmaztunk meg a helyi gazdálkodás fejlesztésére. Az ilyen események hozzájárulnak a közösségek összetartozásának erősítéséhez, és lehetőséget adnak a jövőbeli együttműködések kialakítására. Reméljük, hogy a következő években még több résztvevőt köszönthetünk, és tovább gazdagíthatjuk közös hagyományainkat és rendezvényünket.

Az idei évben sikeresen pályáztunk a Bethlen Gábor Alapítványnál, aminek eredményeként 20 T-fát vércse költőládával és 3 rovarhotelt helyezhettünk ki. A vörös vércse különösen fontos szövetségese a gazdáknak a rágcsálók elleni küzdelemben, mivel egyetlen vércse akár 1 km² területen is vadászik, ezzel természetes módon segítve a mezőgazdasági területek védelmét. A költőládák kihelyezésével potenciálisan 2000 hektáron ösztönözzük vörös vércsék jelenlétét. A T-fákat a gazdák számára biztosítjuk, hogy saját földterületeiken helyezzék ki, így közvetlenül támogathatják a helyi élővilág fenntarthatóságát és hozzájárulhatnak a környezetbarát gazdálkodáshoz. A T-fák nemcsak a rágcsáló-populáció szabályozásában segítenek, hanem a biodiverzitás megőrzésében is fontos szerepet játszanak. A három rovarhotel a következő helyszíneken kerülnek kihelyezésre: a nyári színpadnál, a játszótérnél és az iskola udvarán. Ezek a rovarhotelek nemcsak a hasznos beporzó rovarok számára nyújtanak menedéket, de figyelemfelkeltő szerepet is betöltenek, ráirányítva a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A kezdeményezésünk célja a rovarpopuláció fenntartása, amely nélkülözhetetlen a növényeink beporzásához és az ökoszisztéma egyensúlyához. Ezáltal a fenntartható mezőgazdaság és a természetes élőhelyek megőrzésének elkötelezett támogatói vagyunk, leszünk. Reményeink szerint a jövőben további, hasonló környezetvédelmi programokat is megvalósíthatunk a gazdák bevonásával.

Novemberben megtartottuk egyesületünk hagyományos évzáró ünnepségét, amelyet immár második alkalommal szerveztünk meg. Az esemény lehetőséget biztosított tagjainknak, hogy áttekintsék és értékeljék az elmúlt termelési év tapasztalatait, valamint megosszák egymással gondolataikat a következő évi tervekről. Az ünnepség során részletesen átbeszéltük az egyesület 2024-ben végzett tevékenységeit, kiemelve az elért eredményeket és a jövő kihívásait. Emellett közösen lefektettük a 2025-ös év fő feladatait és céljait, ezzel is megalapozva egy sikeres új gazdasági évet. Az ünnepség baráti légkörben telt, és tovább erősítette tagjaink közösségi összetartását.

A Gazdakör irodája egész évben termelők rendelkezésére állt, ahol a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének falugazdásza, Juhász Árpád az egyesületünk oszlopos tagja segítette gazdáinkat. Egész évben elkötelezetten támogatta gazdáinkat adminisztrációs kérdések megoldásában, így könnyítve meg számukra a munkafolyamatokat. Külön szeretnénk megköszönni neki mindazt a segítséget és odaadást, amelyet az egyesületünk és termelőink érdekében nyújtott.

Szeretnénk köszönetet mondani Kishegyes község önkormányzatának, Bácsfeketehegy helyi közösségnek, a bácsfeketehegyi vadászegyesületnek, a művelődési egyesületnek, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a tartományi mezőgazdasági titkárságnak és a Zöld Domboknak a támogatásért és segítségért, amelyet az év folyamán nyújtottak programjaink sikeres megvalósítása érdekében. Hálásak vagyunk gazdáinknak és tagjainknak is, akik munkájukkal és elkötelezettségükkel aktívan hozzájárultak közösségünk fejlődéséhez. Nélkülük egyesületünk nem lenne ilyen gazdag és színes, így együtt építjük tovább a jövőt és erősítjük közös céljainkat.

Fekete Andor, elnök