Ezüstéremmel tértek haza Zentáról, a 19-dik Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztiválról a Partiumi Falugazdász Hálózat tagjai. A partiumi falugazdászok díjnyertes pásztorételét Tar Bálint, koltói falugazdász-társunk készítette.

A partiumi falugazdász-hálózat tagjai a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének meghívására vettek részt az április 24-i versenyen, ahol Nagy Miklós, a vajdasági falugazdász-hálózatot működtető gazdaszervezet elnöke és Zsoldos Brigitta, főfalugazdász fogadta és köszöntötte a küldöttséget.

 

A partiumi falugazdász-csapat üstben, szabad tűzön főzött birkapörköltjét Tar Bálint, a szervezet Máramaros megyei falugazdásza készítette. A tűzrakásban, az előkészítésében és a késélezésben három falugazdász-társa segédkezett, Fodor István a szatmári, Sütő Attila a szilágysági, Antal József pedig a bihari falugazdászokat képviselte.


A főzőverseny nemzetközi volt, hiszen a helybeli, vajdasági csapatok mellett a hagyományos, mégis különféle ízvilágot hordozó pásztorételeikkel felvidéki, székelyföldi és horvátországi főzőküldöttségek is versenybe szálltak. Az ízlésesen tálalt ételeket a magyarországi és szerbiai szakemberekből – séfekből, szabadtűzi lovagrendi tagokból – álló szigorú zsűri bírálta. A három kiló birkahúsból készített pörköltet – aminek ízesítéséhez, többek közt szalonnát, reszelt burgonyát, otthoni forrásvizet és „titkos” koltói házifűszereket is felhasználtak – nagyra értékelte a zsűri, ennek elismeréseként az eredményhirdetéskor Tarr Bálint ezüstérmet és a Partiumi Falugazdász Hálózat nevére kiállított oklevelet vehetett át.

 

A főzőversennyel párhuzamosan a fesztivál másik névadó versengése zajlott: a térség legügyesebb, legrátermettebb birkanyírói mutatták meg népes közönség előtt a gyapjúlefejtési tudásukat, tapasztalatukat. Előbb a hagyományos, kézi nyírók versenyét követhették figyelemmel az érdeklődők, majd a juhászatokban egyre általánosabbá váló gépi birkanyírás versenyszáma következett.


Különleges színfoltja volt a megmérettetésnek, hogy a kézi nyírók versenyébe hölgyek is beneveztek, ezzel alaposan rácáfoltak arra a hitre, hogy a komoly fizikai erőpróbát és technikai tudást igénylő juhnyírást csak férfiak végezhetik.

A főzők és a birkanyírók versenykedvének fokozására – és nem utolsó sorban a vásártérre nagy számban kilátogató zentai magyar családok szórakoztatására – a színpadon egymást váltották az énekes, táncos, hangszeres produkciók. A szórakozás és a kikapcsolódás mellett az elcsendesedésre, az imádkozásra is szántak időt: a helyi esperes-plébános búzaszentelő-liturgián kérte a teremtő áldását az idei kalászos-termésre, kenyérnekvalóra. A vásári forgatagot a helyi termelők és kézművesek kínálni, vásárolni és kóstolni valókkal megrakott standjai, a gyermekek örömére légvár és vidámpark, a gazdálkodók számára pedig a legkorszerűbb traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek bemutatója tette teljessé.

 


A hétfői reggelit követően a vajdasági gazdaszervezet vezetői igazi meglepetés-programmal kedveskedtek a hazakészülődő partiumi, székelyföldi, felvidéki és Drávaszögi vendégeknek. Előbb a zentai Réel csokoládémanufaktúrába tettek kóstolóval egybekötött látogatást, majd az 1912-14 között épült zentai városháza impozáns épületegyüttesét nézhettek meg idegenvezető kíséretében. Különleges élményeket kínált a városházához tartozó toronyépület, melynek szintjein az 1697. szeptember 11-i zentai csata hőseinek állítanak örök emléket. A torony legfelső szintje, mely a több mint száz éves szerkezettel működtetett toronyórának ad otthont, kilátóként is működik, páratlan panorámát tárva a látogatók elé a Tisza-parti városról és környezetéről.

 

(a cikk eredetiben a partiumigazda.ro honlapon jelent meg)