Az idei évben is folytatják a megkezdett munkát a falugazdászok, hogy hatékony segítői legyenek a partiumi gazdálkodóknak – jelentette ki Magyar Lóránd képviselő, a falugazdász-program partiumi koordinátora.

„A falugazdászokkal 2021-ben is folytatjuk a munkát, hogy hatékony segítői legyünk a partiumi gazdálkodóknak. A már jól ismert tevékenységünk mellett idén nagy hangsúlyt fektetünk a mezőgazdasági termékek feldolgozásának oktatására, az ebben rejlő lehetőségek népszerűsítésére” mondta Magyar Lóránd parlamenti képviselő.



Szatmár megyében a 2018-as év második felében kezdte meg tevékenységét a falugazdász-hálózat, melynek feladata szakmai tanácsadás nyújtása a gazdálkodóknak a termelés, feldolgozás vagy értékesítés területén, szakmai programok, képzések, konferenciák és kiállítások szervezése a gazdaszervezetekkel, illetve a helyi akciócsoportokkal együttműködve. A falugazdászok az Erdélyben nem létező agrárkamarák miatt keletkezett űrt töltik be: szakmai tanácsadást nyújtanak különböző, mezőgazdasággal kapcsolatos területeken, Agrárakadémia néven az érintettek által nagyon hasznosnak ítélt szakmai konferenciákat szerveznek, valamint segítenek a pályázati támogatások terén is eligazodni. A Kárpát-medencei falugazdász programot az Agrárminisztérium indította el és működteti.

Jelenleg Szatmár megyében hat, Bihar megyében négy, Szilágy megyében három, Máramaros megyében pedig egy falugazdász tevékenykedik.