A nyárádszeredai Gabriella termékeket gyártó tejfeldolgozó vállalat sajtjai Románia minden szegletében megvásárolhatóak. A székely kisvállalat sikertörténete azonban arra is rávilágít, hogy mekkora ellenszélben dolgozik egy olyan hazai élelmiszeripari vállalat, amely helyben szerzi be a nyersanyagot, és nem hamisítja adalékanyagokkal a termékeit.
A háztáji túró-, tejföl- és sajtkészítő foglalatosság két évtizedig tartott, míg kialakult a napi 15–20 ezer liter tejet feldolgozó nyárádszeredai tejipari vállalat. A Gabriella termékeket gyártó családi vállalkozás székely sikertörténet, ami akkor is igaz, ha a cég vezetője, Csizmadia György úgy fogalmaz: ha újra kellene kezdenie 2000-ben elindított vállalkozását, nem biztos, hogy ismét az állattenyésztés és az élelmiszeripar mellett döntene. Mindez reális értékelése annak az irdatlan munkának, ami egy kisüzem megerősödését és megmaradását jellemzi a multinacionális üzletláncok által uralt élelmiszerpiacon. Keveseknek sikerült ugyanis a háztáji élelmiszer-feldolgozásból olyan szintre jutni, hogy mára a legtöbb multinacionális üzletlánc beszállítója legyen, és a cég termékei mindenhova eljussanak az országba.
Nem olcsó mulatság begyűjteni a tejet
Miközben házigazdámmal végigjárjuk a három évvel ezelőtt korszerűsített tejfeldolgozó üzemet, megmutatja, hogy évről évre hol, mit bővítettek, illetve honnan indult a mai gyár elődje. A húsz évvel ezelőtti, négy négyzetméteres sajtkészítő műhely aprócska pont a mai üzem felületén, ahol reggelente közel negyven állandó alkalmazott fogadja a beérkező tejet, és a gyártási folyamat során tejföllé, tehéntúróvá, és főleg sajtokká dolgozza fel.
A három évvel ezelőtti nagyberuházás nyomán a nyárádszeredai gyár a korábbi, sok kézimunkát igénylő technológiáról átváltott egy korszerű berendezésekkel működő üzemmé. Egy nagykárolyi tejipari vállalat felszámolása nyomán eladásra kerülő berendezést vásároltak meg és költöztettek át a nyárádmenti kisvárosba, innentől fogva megújult a gyártástechnológia. De nemcsak a tejfeldolgozás módszere változott az elmúlt két évtizedben, hanem az is, hogy kik mennyi tejet szállítanak a vállalkozásnak.
Míg a kétezres évek eleji induláskor több mint 400 gazdától gyűjtötték be a napi 4 ezer liter tejet, ma ennek a tejmennyiségnek a többszörösét kevesebb mint 180 gazda állítja elő. A magyarázat egyszerű: az évek során kiöregedtek a 1-2-3 tehenes gazdák, a nagyobb tehenészetek, a tejtermelő agrárvállalkozások léptek a helyükbe. Hasonló folyamat játszódott le Csizmadia György tehenészetében is, hiszen kezdetben öt szarvasmarha volt, ma pedig már száz van és mintegy százhektárnyi a saját mezőgazdasági terület. Persze ilyen körülmények között sem olcsó mulatság a kisüzemnek 180 gazdától begyűjtenie a tejet több tucat falusi tejcsarnokból, amelyek fenntartása a nyárádszeredai vállalatot terheli.
A nagy tejipari vállalatok nem bíbelődnek a falusi tejcsarnokokkal, inkább reggelente behoznak Magyarországról, Ausztriából vagy Szlovákiából 40 ezer liter tejet, és egyetlen laboratóriumi ellenőrzéssel megússzák azt, amit a kis székelyföldi tejgyárak rengeteg munkával végeznek el. Igaz, ezekben a tejfeldolgozó kisüzemekben még „régi módi” szerint a tejtermékek tejből és nem szója-, keményítő-, meg egyéb származékokból készülnek.
Nagyáruházak dominanciája
Csizmadia György szerint a romániai tejtermékek piacán óriási a nyomás, mert az áruházakban ugyanazon a polcon találja a vásárló a tejtermékként forgalmazott hamisítványokat és a valódi tejből készült árut is. A különbség „mindössze” annyi, hogy az adalékanyagokkal „jobbá tett” tejtermék olcsóbb, a valódi tejből készült pedig értelemszerűen drágább, a vásárló pedig legtöbbször az árat nézi. A kis cégeknek nagyon nehéz a jó minőségű termékeikkel talpon maradni, mert a romániai kereskedelem nem kedvez a minőségnek: minden a nagy áruházláncok profitéhségének van alárendelve. „Sok gazda panaszkodik, hogy miért fizetünk keveset a tejért, miközben a kereskedelemben a tej felvásárlási árához képest irreálisan magas a végtermékek ára. Mindig el szoktam mondani, hogy mi, termelők jó esetben csak ötszázalékos haszonkulccsal dolgozunk.
"Az egyetlen nyertes az áruházlánc, amely az alapárunkra még rátesz 20–25 százalékos árrést, miközben a leszámlázott végösszegből különféle költségek címszó alatt visszaszámol még ugyanennyit: azaz az ő árrése átlagban 40–50 százalék, a mi haszonkulcsunk tízszerese” – panaszkodik a tejüzem vezetője. Lehet persze ez ellen lázadozni, de semmire nem megy vele az ember, mert Romániában nincs valós alternatívája az áruházláncok forgalmának. Csizmadia szerint a kis üzletekben – beleszámítva a saját bemutató nyárádszeredai üzletüket is – összforgalmuk 15 százaléka fogy el, miközben a teljes árumennyiség 85 százalékát a multinacionális áruházláncok adják el, minden lehetséges módon kizsigerelve a termelőket. „Ezen csak a vásárlói szokások változásával lehet módosítani: hogy részesítsék előnyben a helyi termékeket és a kisboltokat. Amíg ez a gyökeres váltás nem történik meg, addig mindent a nagyáruházak uralnak” – magyarázza a nyárádszeredai vállalkozó.
Pályázatok nélkül
A kiscégek a kevesebb termelést helyben, illetve a környéken is értékesíteni tudják. Csizmadia György szerint nekik sem voltak gondjaik, amíg naponta néhány ezer liter tejet dolgoztak fel. Mivel a Gabriella termékek már a kezdetektől jó minőségűek voltak, árujukat jól el tudták adni a megyében.
A gondok akkor jelentkeztek, amikor a termelés folyamatosan nőtt, és a napi 1000-1500 kiló megtermelt sajtra már sokkal nagyobb piacra volt szükség, és nem tudták megkerülni a nagyáruházakat. Az önerőből felépített vállalkozás azonban ma már eljutott arra a szintre, amit a tulajdonosok nem szeretnének tovább bővíteni, hiszen minél nagyobb a termelés, annál nehezebb megoldani az értékesítést, hogy abból tisztességes haszna maradjon a termelőnek.
A nyárádszeredai gyár fejlesztésében egyetlen bani pályázati pénz nincs. Vendéglátómnak hosszú története van arról, hogy induláskor hogyan verték át őket két Sapard-pályázattal: egy pályázatíró cég sok embert lóvá tett Maros megyében, hiszen a 70 elnyert pályázatból mindössze kettő valósult meg, a „szerencsés nyertesektől” meg temérdek pénzt facsartak ki. Ez a keserű tapasztalat örökre elvette a család kedvét a pályázatoktól. Mint Csizmadia György fogalmaz, a talpon maradás rengeteg munkát és lemondást igényelt.
A romániai vállalkozói környezet nem a gyártásnak és a feldolgozóiparnak kedvez, csak a viszonteladóknak. A vállalkozó ugyanakkor mindennél nagyobb megvalósításnak tartja, hogy üzeme nemcsak saját munkatársainak, hanem több mint 150 gazdacsaládnak is megélhetést biztosít. Mai világunkban ez az igazi sikertörténet.
Forrás:
Makkay József
Krónika online
