Dósa József Géza
Szakterület: növénytermesztés
+40 756 726 290
lVZultO5Y2cNZZG9zYS5qb3pzZWYuZ2V6YUBzemVrZWx5Z2F6ZGEucm8=

Dósa József-Gézának hívnak, 1976. november 03-án születtem Erdőszentgyörgyön. Édesapám református lelkész révén több helységben nevelkedtem, de a szülői ház, apai nagyanyám részéről, volt az igazi otthonunk, nagyanyámnak segítve kezdtünk gazdálkodni. A középiskola után megunva a sok kézzel végzett munkát, elmentem mezőgazdasági gyakorlatra Svájcba, ahol megtanultam a mezőgazdaság alapjait.                                          

Hazatérve lehetőségem adódott az Agrom-Ro Svájci-Román oktatási központ felkérésére elvégezni Svájcban egy 2 éves mezőgazdasági technikumot, ami után hazatérve mezőgazdasági felnőtt szakképzéseken oktattam 2003 és 2009 között.  Másodállásban itthon folytattunk mezőgazdasági tevékenységet édesapámmal közösen. Elején azon a területen gazdálkodtunk, amit ránk hagytak nagyszüleim, de állatokat tartva nem volt elegendő, ezért vásárolgatni kezdtünk területeket. Eleinte közösen édesapámmal, a munkahelyem mellett másodállásban gazdálkodtam, majd 2009-től abbahagyva az oktatást, saját vállalkozást indítottam és teljes mértékben a gazdálkodásra koncentráltam. Kibéreltem a meglévő 10 ha mellé még 30 ha-t és ezen termeltem búzát, szóját, kukoricát, burgonyát. Pályáztam a fiatal gazdák letelepedésére, aminek a segítségével energiafűzet telepítettem és elköteleztem magam a megújuló energia mellett. Ezek mellett egy másik európai uniós pályázattal építettem a családi házunk helyére egy agroturisztikai panziót, ahol a családom segítségével vendégeket is fogadok, akiknek bemutatom a mezőgazdaság általam gyakorolt részét. Ennek fűtésére használom az energiafűz egy részét, a többit faőrleményként értékesítem. Egészségi problémáim miatt úgy döntöttem, hogy csökkentem a gazdaság méretét és csak a tulajdonomban lévő területeken gazdálkodok.

Mindig is vonzódtam a gépek és a technika fele, és mivel a növénytermesztésben használjuk a legelterjedtebb formáiban őket, ezért a növénytermesztés és a mezőgépészet lett az erősségem, 20 éves gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezem e téren, de az állattartás sem idegen tőlem, gyakornokként és saját gazdaságomban is foglalkoztam vele. Nagyon zavar, hogy a gazdák jó része megfelelő ismeretek és szaktudás nélkül gazdálkodik, ebből adódóan az eredményeik messze elmaradnak a lehetséges elérhetőtől, rontva a talaj termőképességét.  A felnőttképzés után is foglalkoztam szaktanácsadással, a volt diákjaim, gazdatársaim gyakran felkerestek tanácsokért, így aztán miután találkoztam a falugazdászi álláshirdetéssel, gondoltam megpályázom, hogy még szélesebb körben tudjam az ismereteimet, tapasztalataimat megosztani, ezáltal segítve az székelyföldi mezőgazdaság egyelőre még nem túl előkelő helyezését a gazdaságban. Úgy gondolom, hogy Székelyföld kivételesen jó adottságokkal rendelkezik a mezőgazdaság számára és csak az itt élő emberek ismeretein, szándékán múlik, hogy ezt kifizetődő, természettel összhangban történő, fenntartható módon használják.