Pici bölcső ringatózik,
Máté-baba benne alszik.
Alussza álmát,
gondtalan kis világát.
Aludj, hát, te kisded, édes kicsi kincsem,
Hiszen a Földön még egy ilyen baba nincsen.



Dobszai Máté 2020 július 26-án látta meg a napvilágot Eszéken (Horvátország). A horvátországi Baranyában elhelyezkedő Karancs névre hallgató kis faluban lakik a szüleivel és a testvérével együtt. Édesanyja Andrea, édesapja Ferenc.

Egy többgenerációs mezőgazdasággal foglalkozó családba született, apai és anyai ágon egyaránt. Így a bölcsőt hamarosan majd a traktor vagy pince váltja fel.

Apai ágon a mezőgazdaság mellékfoglalkozásnak számít, anyai ágon azonban a mezőgazdaság jelenti a fő megélhetést. Több száz hektáron foglalkoznak gabonatermesztéssel, valamint szőlészettel és borászattal. Az utóbbi néhány évben turizmussal, vendéglátással és áruszállítással is elkezdtek foglalkozni. Máté édesapja korábban, a mezőgazdasággal való foglalkozás mellett, főállásban egy cégnél dolgozott. Sokat volt távol, állandóan úton volt, de a szerelem mindent legyőz(ött). Így a házasságkötés után az akkori munkahelyén hamarosan felmondott és csatlakozott felesége családjának a gazdaságához. A cégben dolgozik az egész család: Máté szülei, anyai nagyszülei, Máté nagynénije és az ő férje is. Mindenkinek megvan a saját feladatköre, de sokszor egymásnak is besegítenek. Ettől család a család.

A vándorbölcsőnek nagyon örül mindenki. Nem tudni, ki örül jobban: a Máté, akit ringatnak, vagy a család tagjai, akik ringatnak. A nappali lett a bölcső főhelye, ahol napközben sokat alszik a baba, ott merül el a saját kis álomvilágában. Éjjel viszont kell a csend és a nyugalom, így akkor a kis ágyában alszik. Fájó szívvel fogják továbbadni a vándorbölcsőt. Egyrészt azért, mert nagy segítség, hogy a baba saját magát is tudja ringatni, másrészt pedig ráébrednek arra, hogy milyen hamar nő a gyermek, hiszen kicsi lett bölcső. Remélik, hogy a következő családok is örömüket lelik majd benne és a kis babák is ugyanolyan boldogsággal és elégedettséggel fognak benne aludni és ringani, mint az ő kis babájuk.