Harmadik alkalommal került megszervezésre a Borszereda május 3-a és 5-e között a csíkszeredai Mikó-várban. Az eseményre több helyszínről is jöttek borászatok Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Szerbia, Magyarország, és természetesen Románia területéről. Összesen 29 kiváló borászat érkezett a Kárpát-medencéből, hogy bemutassák legjobb borait és megkóstoltassák az odalátogató érdeklődőknek.

A résztvevőknek lehetőségük volt elmélyíteni a borhoz kapcsolódó ismereteiket is, hiszen a három nap alatt borászok vezetésével tartottak bor mesterkurzusokat, melyek során az előadók meséltek a borászatok történetéről, valamint a bemutatott bor jellegéről. 

Pénteken a Légli szőlőbirtok a Caritas Vidékfejlesztés sajtjaival, szombaton a párkányi Borok Háza és a ménesi borvidékről Balla Géza borait ismerhették meg a látogatók a Tatros Tejfeldolgozó és -Értékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet és a Szépvízi Csengő Szövetkezet sajtjaival kiegészítve, vasárnap pedig a Lengyel Pincészet borai mutatkoztak be a Szépvízi Csengő Szövetkezet és Bömbi újtusnádi sajtjaival fűszerezve.

Az esemény nem csupán a borokról szólt, hanem számos családbarát programmal is szolgált. A résztvevők koncerteket hallgathattak, gyerekfoglalkozásokon vehettek részt, kézműves termékeket vásárolhattak a helyszínen. A rendezvények során számos gyerekbarát program is elérhető volt a kicsik számára, mint a Lego sarok a Fabton szervezésében, arcfestés, gyógynövényes fűszersó készítése és vászonfestés Bara Erzsébet kertészmérnök és falugazdász vezetésével, ékszerkészítés, kézműves foglalkozás a HelloWuud-dal, amelyekkel a gyerekek szórakozhattak és kreatívan fejleszthették kézügyességüket.

 

Rancz Tamás

Székely Gazdaszervezetek Egyesület