Október 20–22. között tartották a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást (OMÉK) a budapesti HUNGEXPO Kongresszusi és Kiállítási Központban. A rangos eseményre a Pro Agricultura Egyesület idén egy minden eddiginél látványosabb pavilonnal készült, ahol színes programokkal és ízes erdélyi falatokkal várták az érdeklődőket.

Az egyesület célja az volt, hogy a 120 négyzetméteres kiállítótérben megmutassák Belső-Erdély és a Bánság magyar érdekeltségű mezőgazdaságát, hagyományait és szépségeit. A KOHO’ építészeti stúdió által megtervezett és épített pavilont a három nap alatt több mint 50 000 személy látogatta meg. A pavilon felépítése három napot vett igénybe, ezt heten, a KOHO’ stúdió és az egyesület munkatársai végezték, a rendezvény során pedig egy 50 fős stábbal menedzselték. Szombaton, az OMÉK második napján, egy 70 fős, gazdákból álló látogatócsoport érkezett, amelyben öt megyéből voltak résztvevők.


Nyolc kiállító termelő volt kelen: a látogatók a Kalotaszegi Finomságok és a Caseus kézműves sajtjait kóstoltattakák és vásárolhatták, a Castrum Hive Apiary különleges mézekkel, a Country Living Farm levendulás készítményekkel jelentkezet, de megtalálhatók voltak a Bere à la Cluj kézműves sörei is. A LaNasal frissen facsart noszolyi gyümölcsleveket, hidegen préselt olajokat, zöldség és gyümölcs készítményeket árusított, a Vatra Roșia mezőségi pincészet pedig borokat mutatott be a Kárpát-medence minden tájegységéről érkező közönségnek. A szervezők továbbá megismertették a látogatókkal a nagyenyedi Takács Pincészet, valamint a tekei Zaig Borászat italait. A felsoroltakon kívül a Pro Agricultura Egyesület további 20 termelő termékeit vitte el a kiállításra, ezek között szerepel az uniós oltalom alatt álló pécskai kenyér, a majlátfalvi sütőtök, lekvár és zakuszka, a borháncsi zakuszka, a fazekasvarsándi pirospaprika, a kolozsvári padlizsánkrém, a havasi méz, a tornyai szilvalekvár, a sínfalvi hagyma, dévai, aranyérmes pálinka és sok más, kizárólag magyar termelőtől származó különlegesség. 

Az élelemiszeripari termékek bemutatóin kívül a Belső-Erdélyt és Bánságot bemutató pavilon látogatói részt vehettek különböző kézműves foglalkozásokon is, amelyek állandó programként működtek. Ilyen volt például a gyöngyfűzés, a szárazvirágkoszorú-kötés vagy a kézműves varroda és szabóműhely. Mindemellett egész nap látogatható volt a mérai cifraszoba és a Kallós Zoltán Alapítvány által, mezőségi bútordarabokkal berendezett kézműves sarok. A pavilonban a folyamatos jó kedvet a széki zenészek muzsikája és a Tordatúri Boglya Néptánccsoport állandó fellépései biztosították.

„Az volt a célunk a 81. OMÉK-on, hogy termelőinket és gazdáinkat bemutassuk, felhívjuk rájuk a figyelmet és lehetőséget teremtsünk nekik az új kapcsolati rendszerek kiépítésére, segítsük a piacra jutásukat és növeljük ismertségüket. Igyekeztünk valamennyi, általunk képviselt régió sokszínűségét és az ottani gazdák tevékenységét megjeleníteni, így hangsúlyosan figyeltünk arra, hogy valamennyi tájegységet bemutassunk, egy-egy jellegzetes termék vagy foglalkozás segítségével. Úgy gondolom, hogy elértük célunkat, és én bízom benne, hogy lehetőség nyílt arra, hogy a látogatóink kedvet kapjanak ahhoz, hogy ellátogassanak majd a jövőben Erdélybe és megismerjék azokat a dolgos magyar embereket, akik a legjobb minőségű termékeket készítik ezen a vidéken” – nyilatkozta Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke.

„Óriási sikere volt a Belső-Erdély és Bánság pavilonnak az OMÉK-on és ezért külön köszönet illeti a falugazdászainkat, akiknek több mint húsz termelőt sikerült összehívni és ezáltal egy sokszínű termékpalettát tudtunk bemutatni a budapesti közönségnek. A falugazdászok azok, akik folyamatos kapcsolatot ápolnak a gazdákkal és termelőkkel, és hála annak, hogy több megyében is aktívan tevékenykednek, minden régiónak a kincseit el tudtuk vinni Budapestre” – mondta el Bülgözdi Timeea, a Pro Agricultura Egyesület ügyvezető elnöke.

A kiállításon való megjelenés intézményes partnerei: a Kolozs valamint Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (KMGE, AMGE), a Kalotaszegi, a Mezőségi és az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete, a Kallós Zoltán Alapítvány, illetve az RMDSZ, továbbá ennek támogató partnerei a Nobila Casa, a Goodwill Consulting, valamint a VLG – Meinhart Group. Kiemelt szakmai támogató és finanszírozó Magyarország Kormánya nevében az Agrárminisztérium. 

Krácsonyi Tímea – Kun-Gazda Gergely

Képek: Bülgözdi Timeea, Karácsonyi Tímea,  Serar Szabolcs, Szőke Magor