Született: 2022 október 27-én, 3260 grammal

Apja neve: Andruskó Norbert

Anyja neve: Andruskó Elizabett

Cimük: Ada, Nagy út 10.

 

Andruskó Norbert fiatal gazda, akinek a mindennapjait a mezőgazdaság tölti ki már kis gyermek kora óta. Bejegyzett gazdasága mára már számos állattal és eszközzel kibővülve halad a fejlődés útján. A család főként állattenyésztéssel foglalkozik, valamint a takarmány megtermelése céljából földműveléssel is. Jelenleg sertések, juhok, kecskék és szárnyas állatok is ékesítik udvarukat. Pillanatnyilag bérelt területeken folyik a termelés, azonban a jövőben mindenképp szeretnének szert tenni saját tulajdonú földekre is.

A szülők 2022 júliusa óta élnek házastársi viszonyban. Léna első babaként érkezett a családba. Egyelőre ugyan még csak bevétel kiegészitésként foglalkoznak a mezőgazdasággal, hisznek abban, hogy élve a lehetőségekkel pár éven belül már a teljes megélhetésüket biztositani tudják majd ebből.

Hálásak, hogy a Magyar Állam valamint a Prosperitati Alapitvány is ennyi támogatást nyújt a külhoni magyaroknak, ezzel is biztosítva a fejlődés lehetőségét. Az Agrár Vándorbölcső pedig gyönyörű jelképe annak, hogy már a legkisebb jövendőbeli gazdáknak is védelmet és nyugalmat biztosítanak.