Nagy lendülettel kezdték az esztendőt a Partiumi Falugazdász Hálózat Bihar megyei tagjai. A metszésbemutatók, gazdatalálkozók és a termesztési-technológiai ismertetők mellett a falugazdászok kalákamunkában Böjte Csaba érmelléki gyermekotthonainak támogatására, kertrendezésére is szakítottak időt.

A január végétől számított másfél hónap alatt rendezvények, gazdatalálkozók, metszésbemutatók egész sorát szervezték a bihari falugazdászok a megye különböző településein.

A kora tavaszi aktuális teendőkről szóló metszésbemutatók sora január 22-én Érmihályfalván kezdődött, ahol Nagy László térségi falugazdász szőlőmetszési bemutatóra hívta az érdeklődőket. Házigazdaként Hegedűs Attila, 80 áras, számtalan fajtát felvonultató szőlősében mutatta be az érdeklődőknek a szőlőmetszés, illetve a különböző életkorú tőkék nevelésének alaplépéseit. Január 29-én Érolasziban Antal József falugazdász szervezésében a barack- és a cseresznye metszési technikákkal, február 5-én Örvénden Bucsás Sándor térségi falugazdász hívására az alma, a barack és a szilva metszési fogásaival ismerkedhettek meg a szép számban megjelent gazdák. Micskén Huszár Antal falugazdász egy anyaországi faiskolával, a Holland Alma Kft. képviselőivel közösen szervezett fajtaismertetőt, míg február 12-én Hegyközszentmiklóson Gődér Imre térségi falugazdász fogadta pincelátogatással egybekötött szőlőmetszési bemutatóra az érdeklődőket.


 

Természetesen Nagyvárad és környéke sem maradt ki a sorból: a megyeszékhelyen élő kertbarátoknak, gyümölcsfa tulajdonosoknak Simkó Lajos falugazdász szervezett gyümölcsfa-metszési bemutatót. A metszőollót és a teleszkópos ágvágót Erdődi Lajos vette kezébe: ő mutatta be Nagyvárad északi szegletében, Száldobágyhoz közel kialakított gyümölcsösében miként kell a kajszi- és őszi barackot metszeni. Ezeken a találkozókon a résztvevők nem csupán a metszésről, a korona- alakításról, vagy az idős fák megújításának módozatairól kaphattak hasznos, gyakorlati tanácsokat, hanem szó volt a gyümölcsösök egész éves gondozásával, konvencionális és bio növényvédelmével kapcsolatos tudnivalókról is.

 

Azt, hogy a partiumi falugazdászok az elmúlt időszakban nem csupán a gyümölcstermesztőkre fókuszáltak, jól jelzi az is, hogy február-március folyamán a Partiumi Falugazdász Hálózat Szatmár és Szilágy megyében bemutatkozó „Agrárakadémia” rendezvénysorozatát Bihar megyében is házhoz vitték a gazdáknak. A falugazdászok a megye több településén – például Székelyhídon, Nagyszalontán, Fugyivásárhelyen – vetőmag-bemutatókat, illetve a szójabab, a kukorica és a cirok termesztés-technológiájáról, feldolgozási és piaci értékesítési lehetőségeiről szóló szakmai találkozókat szerveztek a szántóföldi kultúrák termesztése iránt érdeklődő gazdálkodóknak. A szakmai újdonságokat és hasznos információkat bőven kínáló találkozókra nagyon sok gazda kíváncsi volt.

 

Érmihályfalván a növénytermesztőknek szóló gazdatalálkozóra került sor. A február 25-i rendezvényre nem csupán a szomszédos, érmelléki településekről, hanem távolabbról, Nagyváradról, sőt még Szatmár megyéből is szép számban érkeztek érdeklődők. A találkozó fő témája a palántaneveléshez és a tápoldatozáshoz kapcsolódott, de a szakelőadóként meghívott Hám Tibor, az Agro Pataki Kft. növényvédelmi szaktanácsadója a növények szükségleteire, az organikus műtrágyák és a szerves trágyák fontosságára is kitért.


 

A számtalan elfoglaltságuk, a gazdáknak való szaktanácsadás és a rendezvényszervezés mellett a Bihar megyei falugazdászok az önkéntes, karitatív tevékenységekről sem feledkeztek meg. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány érmelléki gyermekotthonainak támogatására március folyamán két jótékonysági metszőkalákát is szerveztek. Március 2-án a Gálospetriben működő Szent Háromság Gyermekotthon gyümölcsöskertjének fáit, március 11-én pedig a székelyhídi Gyermek Jézus Gyermekotthon kertjébe telepített gyümölcsfákat metszették meg, egyúttal pótolták a kiszáradt csemetéket is.