Vajdasági borkultúra

Publikálva: 2024. március 5.

A szakmai kerekasztal beszélgetés Zentán, a Pro Scientia Naturae alapítvány oktatási központjában került megrendezésre 2024. február 20-án, amelynek fő témája a vajdasági borkultúra és a borászat helyzete Vajdaságban volt. A narrátorként közreműködő Dr. Könyves Tibor vezetésével három meghívott szakértő, Dr. Kovács Sárkány Hajnalka élelmiszeripari szakmérnök, Méhes Béla, a Vajdasági Magyar Borászok Egyesületének elnöke és Fekete Andor, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének borászati szaktanácsadója osztotta meg gondolataikat és tapasztalataikat.

Méhes Béla, a VAMABO elnöke a Vajdaság borászati helyzetét és potenciálját elemezte mélyrehatóan. Tapasztalatai és szakértelme alapján kiemelte, hogy a régió rendelkezik a borászat számára kedvező természeti adottságokkal, és hatalmas lehetőségeket rejt magában a borászat területén. Részletesen beszélt a VAMABO által képviselt borászati közösségről és annak szerepéről a borászatok összefogásában és fejlődésében. Az elnök hangsúlyozta a szükségességet a szakmai tudás átadására és az innovációra a borászat területén, valamint az együttműködés fontosságát az intézmények és a vállalatok között a borászati ágazat erősítése érdekében.

Dr. Kovács Sárkány Hajnalka élelmiszeripari szakmérnök, aki széles körű tapasztalattal rendelkezik a borászati szektorban, részletesen ismertette a borászati jogszabályokat és a gyakorlati követelményeket a szerbiai piacon való sikeres megjelenéshez. Előadásában külön kiemelte az adminisztratív és jogi keretek fontosságát, valamint a minőségi szabványok betartásának elengedhetetlen jelentőségét. A szakértő rámutatott azokra a kihívásokra is, amelyekkel a borászatok szembesülnek a szerb jogrendszerben, és gyakorlati tanácsokkal látta el a résztvevőket a sikeres piaci pozíció eléréséhez szükséges lépésekről.Fekete Andor, a VASZ borászati szaktanácsadója mélyreható betekintést nyújtott a kis- és hobbiborászatok világába a Vajdaságban. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik a helyi borászati hagyományok és a borászati kultúra terén, és bemutatta a régióban működő kisüzemi és hobbiborászatok sokszínűségét és jelentőségét. Fekete Andor hangsúlyozta a kisüzemi borászatok hagyományőrző és innovatív szerepét, valamint azoknak a kulcsszerepét a borkultúra fenntartásában és fejlődésében.

A kerekasztal beszélgetés borkóstolóval zárult, ahol a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy megkóstolják a vajdasági borászatok termékeit. Az esemény nagy érdeklődést váltott ki és lehetőséget teremtett a résztvevőknek arra, hogy mélyebben megismerjék a Vajdaság borkultúráját és a régió borászatainak sokszínűségét.

A beszélgetés és a kóstoló lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy megismerjék és megértsék a vajdasági borászatokat érintő kihívásokat és lehetőségeket, valamint inspirációt nyújtott a borkultúra további fejlődéséhez és népszerűsítéséhez a régióban.

Fekete Andor

Menü

Főoldal

Navigáció