Startolj rá! – agrártámogatásról tájékozódhatnak a gazdák Erdély-szerte

Publikálva: 2023. április 5.

Partiumból indult erdélyi körútjára még februárban Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat és az erdélyi gazdaszervezetek közös szervezésű tájékoztató karavánja.

Startoljunk rá! nevet viselő rendezvénysorozaton – mely az első, partiumi állomásai után a Szilágyságba, illetve Erdély és Székelyföld valamennyi térségébe ellátogat – az új, idéntől életbe lépő területalapú és állattenyésztési támogatásokról, továbbá a fiatal gazdálkodóknak és a különböző mezőgazdasági vállalkozásoknak, gazdatársulásoknak szóló beruházás-támogatásokról kapnak hasznos információkat a termelők. Ráadásul magyar nyelven és első kézből, azoktól a szakemberektől, akik az adott megyék Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségeinek (APIA) és Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökségeinek (AFIR) berkeiben tevékenykednek.

Február 3-án, a Bihar megyei Érmihályfalván 250 fő részvételével rajtolt, majd ugyanaznap a Szatmár megyei Lázáriban is több száz gazdát megmozgató, telt házas rendezvénnyel folytatódott a Startoljunk rá! előadássorozat. Márciusban érkezett Szilágy megyébe.

Vincze Loránd európai parlamenti képviselő és a Partiumi Falugazdász Hálózat közös szervezésű tájékoztatójára kétszáz szilágysági termelő volt kíváncsi a Szilágy megyei Kémeren.

A tájékoztató-karaván célja, hogy alapos, részletes információkkal szolgáljon a gazdálkodóknak az új közös agrárpolitikáról, a 2023-2027 között 15,8 milliárd eurónyi uniós támogatásból „gazdálkodó” romániai vidékfejlesztési stratégiáról, ennek részeként pedig az idéntől igényelhető területalapú és állattenyésztési támogatásokról, a farmfejlesztési, gépvásárlási, a mezőgazdasági termelés és a feldolgozás hatékonyságát javító beruházásokat finanszírozó pályázati forrásokról. Az elmúlt közel két hónap alatt tartott találkozókon Vincze Loránd és csapata több ezer gazdálkodót szólított meg, illetve készített fel az előrelépéshez elengedhetetlen támogatások szükségességére, az uniós pályázati rendszerekben rejlő lehetőségekre.



A Startoljunk rá! karaván Szilágy megyei állomásán Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője, valamint Szilágy megyei falugazdászai is részt vettek.

 

A mintegy 200 főt számláló gazda hallgatóságot Seres Dénes parlamenti képviselő köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a kémeri rendezvényre ilyen szép számban, Szilágyság valamennyi tájegységéről érkeztek mezőgazdasági termelők, gazdaszervezeti és önkormányzati vezetők.

 

Vincze Loránd, az RMDSZ EP-képviselője a közös agrárpolitika alakulását befolyásoló háttéralkukba avatta be a gazdákat, majd az agrár- és vidékfejlesztési támogatások gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi szerepéről beszélt. Leszögezte: az uniós támogatások nem csak jobb traktor vásárlását teszik lehetővé a gazdák számára, hanem szintugrást és nagyobb jövedelmet is termelnek a gazdálkodás hatékonyabbá tételével.


 

A találkozón Farnas Ferenc, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) képviselője a közvetlen és a jövedelemhez kötött területalapú és állattenyésztési támogatási formákat és jogosultságokat vette nagyító alá, míg Katona Csaba, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) Szilágy megyei kirendeltségének munkatársa a fiatal gazdáknak, agrárvállalkozásoknak, gyümölcstermesztőknek, élelmiszertermelő és feldolgozó egységeknek szóló pályázati intézkedéseket mutatta be.

 

A kémeri találkozón jelen volt Tímár Miklós, a Szilágy, Szatmár és Bihar megyéért felelős nagyváradi Erdészeti Őrség helyettes-vezetője is, aki a tavaly indult Országos Erdészeti Programot mutatta be a gazdáknak. A program keretében 2026-ig több mint 800 millió eurót fordítanak a leromlott vagy hatékony mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területek, szélfogó sávok beerdősítésének támogatására. Elhangzott: a gazdák 20 éven keresztül hektáronként évi 456 euró támogatásban részesülnek, amennyiben beerdősítik területeiket. Ezen felül évi 190 eurós jövedelem-csökkenési kompenzációs támogatásra is jogosultak, amennyiben a beerdősítendő mezőgazdasági területre az APIA-tól előzetesen területalapú támogatást igényeltek.


 

Vincze Lóránd leszögezte: az uniós támogatások nem csak jobb traktor vásárlását teszik lehetővé a gazdák számára, hanem szintugrást és nagyobb jövedelmet is termelnek a gazdálkodás hatékonyabbá tételével.

 

Menü

Főoldal

Navigáció