Sikeres volt az Expo rendezvény Bácstopolyán

Publikálva: 2023. szeptember 15.

A Topolya Expo Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár keretein belül az idei évben közel 200 hazai és külföldi kiállító mutatta be termékeit, ezen felül konferenciák és Borutca is várta a kedves látogatókat. A bácsfeketehegyi 51. Szüreti Napok keretében pedig lezajlott a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának vajdasági regionális ülése is.

Az Expo rendezvény szeptember 8-a és 10-e között várta az érdeklődőket. A rendezvénnyel egy időben nyílt meg a Borutca, amely a pénteki napon, szeptember 8-án várta a környék borkedvelőit. A látogatók felvidéki, partiumi, és drávaszögi borokon kívül helyi, vajdasági pincészetek és borász egyesületek termékeit ízlelhették meg, vásárolhattak belőle, mindezt zenés és hangulatos környezetben.

A forgalom az esti órákban csúcsosodott ki, amikor valósággal az egész utca megtelt látogatókkal, pohárral a kezükben, mosollyal az arcukon, és ritmussal a lábukban.

Külön öröm számunkra, hogy a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Mészáros Balázs, az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője, Szekér Klára Magyarország belgrádi nagykövetségének mezőgazdasági attaséja, illetve Böröczk Anita, az Agrárminisztérium nemzetközi ügyek titkárságvezetője is. 

Aki napközben látogatta meg a rendezvényt, kiállítók széles skálájával találta szemben magát. A helyszínen helyi termék sátor is fel lett állítva, ahol a környékbeli termékesek és kézművesek mutatkozhattak be. Azokat, akiket a mezőgazdasághoz kapcsolható eszközök, traktorok, drónok érdekeltek, szintén nem csalódhattak. Saját standján a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége is képviselte magát a rendezvényen, ahol nagyképernyős tv-n egy videóval bemutatkozott a VASZ új honlapja is (vgazda.com).

Tovább színesítették a programot a szakmai konferenciák. Pénteken a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat “Modern agrár- és feldolgozóipari technológiák a piacképes mezőgazdaságért” témában tartott előadást. A szombati nap pedig a biotermesztésé volt, ugyanis “Biotermesztés tapasztalatai” kerekasztal beszélgetést is tartottak.

Szombaton Bácsfeketehegyen az 51. Szüreti Napok keretén belül lezajlott a Kárpát-medencei Magyar Gazdág Egyeztető Fórumának vajdasági regionális ülése is, ahol átadásra kerültek a köszönőlevelek a Magyarok Kenyere programban résztvevők és az adományozók részére. A köszönőleveleket Nagy Miklós, a VASZ elnöke adta át. Az ülés végén partiumi és drávaszögi borok kerültek bemutatásra. Az ülésen tiszteletét tette Jakab István, a MAGOSZ elnöke és Farkas László a NAK Bács-Kiskun megyei alelnöke.

A nap további részében a vendégeinket a Lódi családi pincészet vendégelte meg, ahol szakmai előadással egybekötött borkóstolót tartottunk. Lódi Miklós bemutatta saját borait, illetve két felvidéki bort is megismerhettünk. Az este vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult, ami megkoronázta ezt a hétvégét.

Juhász Árpád falugazdász


Menü

Főoldal

Navigáció