Sikeres volt az első Aranyosszéki Mezőgazdasági Fórum

Publikálva: 2022. október 10.

Hatvannál is több résztvevője volt az október 1-én, Detrehemtelepen és Tordaszentmiháyon szervezett mezőgazdasági fórumnak. A kolozsvári székhelyű Pro Agricultura Egyesület további hasonló szakmai programok szervezésében látja a térség gazdaságainak a versenyképes megmaradását.

Egymás után érkeztek és parkoltak le a széles útpadkán az autók szombat délelőtt Detrehemtelepre. A Mezőség és Aranyosszék határán található települést a magyar Földművelésügyi Minisztérium létesítette 1903 és 1906 között arisztokratáktól vásárolt birtokon. A falu sakktábla alaprajzzal épült ki, 53 házzal. Minden telekhez tizennégy hold szántó, három hold 500 négyszögöl legelő, két hold rét, egy hold 1100 négyszögöl erdő és fél hold szőlő tartozott. 1923-ban a román állam, amely nem ismerte el a telepesek magyar állammal kötött szerződését, családonként csak négy hold szántót hagyott meg birtokukban. A faluban mi is sokan élnek a mezőgazdaságból. Többek között az Agro Szasz családi vállalkozás tulajdonosai is.

Az agrofórum első felében ennek a családi farmnak a megtekintése zajlott valamint egy drónbemutató. „A résztvevők betekintést nyertek abba, hogyan lehet jól működő családi vállalkozást vezetni, és a térség egyik meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé válni. A Szász család gazdasága a legjobb példa arra, hogy itthon, a szülőföldön is kifizetődő az agráriumba fektetni és dolgozni.” – foglalta össze a látottakat Antal Géza, a szervező egyesület vezetője. Ugyancsak itt zajlott a mezőgazdasági drónbemutató, ahol munka közben lehetett megismerni ezeknek a korszerű gépeknek a teljesítményét.   Az Appia Drones Tech egy marosvásárhelyi cég. A vállalkozás munkatársai saját fejlesztésű drónjaikat mutatták be, amelyek az okos megoldások mellett időt és pénzt spórolnak a gazdáknak. Ezek a gépek a 21-i századi gazdaságok alapeszközeivé válnak, éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb megismerjék az erdélyi magyar gazdák is.

A nap második felépben Tordaszentmihály nemrégiben átadott polgármesteri hivatalában gyűltek össze a gazdák egy konferenciára. A szakmai előadások sorát Varga Péter, agrárstratégiai tanácsadó nyitotta meg. Az magyarországi szakember a kisgazdaságok lehetőségeit vázolta a digitalizációs folyamatok fényében. Felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a technológiai újítások lehetőséget adnak arra, hogy a kisgazdák is csúcstechnológiát használjanak, viszont ehhez a leghatékonyabb megoldás a szövetkezés, a társulás. Ugyanezt az üzenetet fogalmazta meg Széll Levente, az aranyosgyéresi Agrosel vállalat vezérigazgatója. Az üzletember részletesen bemutatta a piacvezető vetőmag-forgalmazó vállalkozás legújabb projektjeit és együttműködésre hívta a térség termelőit. Vizi János, a Székely Gazdaszervezetek Szövetségének falugazdásza egy szövetkezet bejegyzésének lépéseit ismertette. A Felcsíki Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatója részletesen bemutatta a társulás történetét és eredményeit, arra bíztatva a helyieket, hogy minél hamarabb tömörüljenek szövetkezetbe és vegyék fel a harcot a nagyvállalatokkal. Utolsó felszólóként Deák Ferencz a mezőgazdaságot érintő biztosítási lehetőségeket mutatta be.

Nap, mint nap szembesülünk a digitális világ ugrásszerű fejlődésével. Ez a folyamat az agráriumot sem fogja elkerülni. Az erdélyi magyar gazdák számára olyan szakmai védőhálót, állandó tudásbázist kell biztosítanunk, amelynek révén versenyképesek maradnak a piacon és ezzel együtt a családi gazdaságok által ellátott feladataikat is folytatni tudják. Ennek fényében működtetjük a falugazdász hálózatot a magyar kormány támogatásával és ennek tudatában szervezzük a hétvégihez hasonló ismeretterjesztő fórumainkat is.” – vonta le a rendezvénnyel kapcsolatos következtetéseket Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke.

Az eseményen köszöntőt mondott Vákár Istán, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Zeng János a község RMDSZ-es polgármestere és Simon Zoltán, falugazdász. Bakó Alpár, a társszervező Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesületének vezetője is felszólalt, és hangsúlyozta, hogy a gazdatársadalomban az egyik legjelentősebb gond a nemzedékváltás, éppen ezért a szakmai szervezeteknek komoly felelőssége van abban, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék ezt a hivatást.

Az erdélyi gazdák boldogulását a magyar kormány Agrárminisztériuma által támogatott Kárpát-medencei falugazdász-hálózat segíti.

 Forrás: Pro Agricultura Egyesület

Menü

Főoldal

Navigáció