Parasztkonyha a Drávaszögben

Publikálva: 2023. október 31.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének Gazdaköre egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye a Parasztkonyha nevű rendezvény, melyet idén 5. alkalommal szerveztünk meg. A rendezvény elsődleges célja a kapcsolatépítés, melynek jegyében külhoni és horvátországi gazdák és gazdaszervezetek egyaránt jelen vannak minden évben.

A rendezvényre idén Karancson, a karancsi kultúrotthonban került sor október 12-én. Ahogy az a rendezvény címéből is kiolvasható, a rendezvény tematikája a hagyományos magyar parasztételek köré épül, és a keretein belül főzőverseny is megrendezésre került.A versenyen 20 csapat vett részt, melyből 9 külföldi csapat, 11 pedig hazai versenyző volt. Mivel gazdakörünk tagsága szerteágazó, így a legtöbb horvátországi magyar településről képviseltették magukat a versenyen a gazdák. Jelen voltak tehát a laskói, várdaróci, csúzai, karancsi, bellyei, kórógyi, kopácsi, újbezdáni és szlavóniai gazdák.Az összes külhoni régióból érkeztek csapatok. Vajdaságból érkezett egy 8 személyes csapat a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége képviseletében, Felvidékről is volt csapat a Gazda Polgári Társulás képviseletében, Muravidékről a Csentei Szőlőtermelők Egyesülete képviseletében érkezett egy 4 fős csapat, Kárpátaljáról a Pro Agricultura Carpatika nevű gazdaszervezet képviseltette magát 6 fővel, Erdélyből 3 csapat volt jelen: a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete 4 fővel, a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület képviselete 4 fővel, és a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete 4 fővel! Magyarországról a Sombereki Gazdakör és a Nagyharsányi község képviseltette magát.A rendezvényt meglátogatta többek közt Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok parlamenti képviselője, Mészáros Balázs a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának főosztályvezetője, Magdó János Főkonzul és dr. Császár József Zoltán konzul Magyarország Eszéki Főkonzulátusáról.A rendezvényen a látogatókkal együtt több mint 160 személy vett részt. Az egész napos program végül hajnalig tartó ismerkedéssel és szórakozással zárult, ahol a hazai és a külhoni gazdáknak és gazdaszervezeteknek lehetőségük nyílt értékes tapasztalatokat cserélni és barátokra szert tenni.

Tarnai Attila, univ.bacc.oec.

Falugazdász

HMDK Gazdaköre

Menü

Főoldal

Navigáció