Ökumenikus búzaszentelési ünnepséget rendeztek a beregszászi Tiszacsomán

Publikálva: 2021. május 3.

Az anyaország felelősséget vállal minden magyarért – hangsúlyozta a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kezdeteként a beregszászi járási Tiszacsomán 2021. május 1-jén, szombaton tartott ökumenikus búzaszentelési ünnepségen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

A program több tízezer gyermek ellátásához járul hozzá évről évre, számos kárpátaljai gazdát segítenek vetőmag-adományokkal is. A program keretében 2010-ben 10 tonna gabona, míg az elmúlt esztendőben már 1100 tonna gyűlt össze, ebből több mint száz tonnát a kárpátaljai gazdák adtak össze – emlékeztetett Jakab István.

Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke ünnepi beszédében aláhúzta, hogy a régi korokban élő természeti népek minden tevékenységüket, ami a földdel, vetéssel, aratással volt kapcsolatos, megszentelt tevékenységként kezelték. “Azért vagyunk itt, hogy ennek az egykor eltűnt szakralitásnak egy elemét újraidézzük” – fogalmazott.

Hidi László, a szervező Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere program keretében Kárpátalján tavaly a pandémia ellenére a kezdeményezéshez csatlakozott 1013 gazda 104 tonna terményt adott össze.

Forrás: kulhonimagyarok.hu

Az ünnepség zárásaként a kárpátaljai történelmi egyházak képviselői közös ökumenikus szertartás keretében megáldották, megszentelték a búzát.

Forrás: http://www.kulhonimagyarok.hu/

Menü

Főoldal

Navigáció