Nőként a mezőgazdasági oktatásban címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Vajdaságban

Publikálva: 2021. március 12.

A moholi Közösségi Házban Nők a mezőgazdasági oktatásban címmel tartották meg a IV. Nőnapi Fórum kerekasztal-beszélgetést az adai Pro Communitas civil szervezet és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége adai–moholi falugazdász-irodája közös szervezésében.

A résztvevőket Bálint Ferenc, a Pro Communitas elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a korábbi fórumokhoz hasonlóan igyekeztek ismét tematizálni a beszélgetést, a járványhelyzet miatt azonban ez alkalommal nézők nélkül, csak a kamerákon közvetítve tartják meg a rendezvényt. Ezt követően Világos Tibor, a Pro Communitas alelnöke ismertette a szervezet három alappillérét, amelyek maga a szervezet mellett a falugazdász-szolgálat és a Mocse, a Moholi Családok Egyesülete, illetve bemutatta a tavalyi évben megvalósult programokat is.

A kerekasztal-beszélgetést Juhász Andrea, az Újvidéki Rádió riportere moderálta. Az interaktív műsor résztvevői: Sterbik Ildikó, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanára, dr. Kulcsár Sarolta, a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány tanára, Fekete Bánov Ágnes, a topolyai Mezőgazdasági Iskola tanára és dr. Bagi Ferenc professzor, az újvidéki Mezőgazdasági Kar tanára voltak.
 
Különféle kérdésekben mondták el véleményüket és tapasztalataikat, így a nem formális oktatás jelentőségéről az általános képzésben, a régmúlt idők és a jelenkor oktatási rendszere közötti különbségekről, valamint az oktatás jövőjéről. A résztvevők több témát illetően is azonos véleményen voltak, melyek szerint fontos, hogy a diákoknak a formális oktatás mellett állandó továbbfejlesztésre legyen módjuk a különféle képzések és szakkörök által, valamint hogy a diákok tiszteletének kivívása a tanárok részéről a partnerként történő kommunikációval érhető el.

Egyöntetű véleményük, hogy mivel a mezőgazdasági oktatáshoz kapcsolódó gyakorlat kivitelezhetetlen online tanulás során, illetve hogy a tudásátadás mellett az órán a testbeszéd figyelésére is mód van, ezért nagyon remélik, hogy minél előbb visszatérhetnek a tantermi oktatáshoz. A járványhelyzet sajátságos, megnehezített körülményeket idézett elő az oktatásban, így a céljuk még inkább az, hogy az órák interaktívvá tételével fenntartsák a diákok érdeklődését és figyelmét, a különféle csoportos munkákkal pedig igyekezzenek rávilágítani a személyes készségeikre.

Néhány oktató ötlete volt, hogy segítséget nyújtsanak a diákoknak abban, miként kell jó önéletrajzot írni, hogyan viselkedjenek egy állásinterjún, ezáltal hozzásegítve a diákokat a munkaerőpiacon való sikeres helytállásban. Bálint Ferenc szerint színvonalas és tartalmas volt a kerekasztal-beszélgetés, amelyből kiderült, hogy az oktatási rendszer a középiskolától a felsőoktatásig ugyanazon problémákkal szembesül, és ugyanazon módszerekkel igyekszik azokat megoldani.

A rendezvény támogató partnerei a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Moholi Családok Egyesülete voltak.

Forrás: Magyar Szó

Menü

Főoldal

Navigáció