„Nem erőszak a disznótor!” – hagyományőrző vágás Zselízen

Publikálva: 2020. február 10.

Az idei télen sem maradhatott el a Csemadok hagyományos disznóölése a felvidéki Zselízen. Erre természetesen a Magyar Házban és annak udvarán került sor, ahol jobbára kulturális események szoktak zajlani, ám a sokszínűség jegyében sokadjára bebizonyosodott, hogy szinte bármilyen rendezvénynek otthonául szolgálhat a magyar közösség háza.

Sárai András, a Csemadok helyi elnöke köszönetét fejezte ki azoknak, akik felajánlásaikkal hozzájárultak a rendezvény kitűnő hangulatához, segítettek a munkálatokban, külön kiemelve a bölléreket, falugazdászukat Suba Viktóriát és a Szlovákiai Agrárkamarát.

Az esemény rangját növelte, hogy egyszerre két megyei alelnök is jelen volt, Csenger Tibor házigazdaként, Berényi József pedig Nagyszombat megye alelnökeként jelent meg. Utóbbi pohárköszöntőjében megköszönte a meghívást megyei alelnöki kollégájának, egyben rámutatott, hogy mennyire fontos, hogy annyi év után Nyitrának is van magyar alelnöke, akivel összehangolt munkával együtt tudnak tevékenykedni a déli régiók fejlesztésért. Egyben reményeit fejezte ki, hogy ehhez a munkához a választók jóvoltából nemsokára a parlamentből is támogatást tudnak biztosítani. 

A munkálatokat követő  mulatozás során a hangulatot az ebedi Kovács László és Szabó László párosa biztosította. 

Menü

Főoldal

Navigáció