Megkezdte működését a falugazdász iroda Törökbecsén

Publikálva: 2021. március 12.

Mezőgazdasági tevékenységek segítése céljából falugazdász irodát nyitott a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége Törökbecsén. A programot az Agrárminisztérium támogatja.

A bánáti településen eddig nem működött ilyen jellegű szolgáltatás, mely a jövőben a Munkás utca 80. szám alatt lévő, helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában várja mindazokat, akiknek bármiféle mezőgazdasági tevékenységgel vagy pályázattal kapcsolatos kérdésük van. Az érdekelteket a hivatalban Fehér Kálmán falugazdász fogadja, akitől a termelők az aktuális pályázatokról, azok határidejéről is pontos információt kaphatnak majd.




Mindazoknak, akik bármiféle mezőgazdasági tevékenységgel, zöldség-, gyümölcs-, különféle kultúrnövény- vagy akár virágtermesztéssel, állattenyésztéssel, fóliatermesztéssel, méhészettel, borászattal foglalkoznak, szívesen segítünk, hiszen ez a falugazdász feladata — hangsúlyozta Fehér Kálmán. — A tanácsok mellett az aktuális pályázatokhoz szükséges nyomtatványok, űrlapok kitöltésében, azok rövidebb úton történő beszerzésében is segítünk, a pályázatok kidolgozása azonban nem a mi feladatkörünk, hiszen ezt az erre szakosított vállalkozók, cégek végzik. A gazdák a pályázatok határidejéről is pontosan tájékozódhatnak, ami a jövőben sikeresebbé teszi a különféle anyagi támogatásokhoz való hozzájutást. A falugazdász elmondta, hogy immáron két éve Bácsföldvár és Temerin falugazdászaként dolgozik, s a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mind többen fordulnak hozzá bizalommal.

A 2006-ban alapított Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően, évről évre mind több magyarlakta vajdasági településen bővítette sikerrel a falugazdász hálózatot.

Nagy Miklós, a Szövetség elnöke elmondta, hogy jelenleg egy fő falugazdász irányításával tizenkilenc falugazdászuk dolgozik, és Vajdaságban harminchat magyarlakta településen tudják a termelőket ellátni azokkal az adatokkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gazdák sikerrel pályázzanak. Emellett fontos, hogy el tudják végezni azokat az adminisztrációs feladatokat, amelyeket a területalapú támogatásokhoz a kincstár követel tőlük. Természetesen minden más információt is megadnak, amely ahhoz szükséges, hogy a gazdálkodásuk érdekében jó döntéseket hozhassanak.

Törökbecsén eddig nem volt falugazdász, erre azonban igény mutatkozott, illetve szükség van arra, hogy a termelők időben megkapják a pályázatokkal kapcsolatos adatokat. Ez azért lényeges, mert sok esetben előfordul, hogy a termelők nem jutnak időben információhoz, és a határidő lejárta után gondolkodnak arról, hogy milyen jó lett volna pályázni. A jövőben a falugazdász itt, Törökbecsén minden kedden 8 és 13 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére — nyilatkozta Nagy Miklós. Végezetül hozzáfűzte, hogy Törökbecsén hamarosan nyílt estet szerveznek, melynek keretében a bánáti település gazdáinak bemutatják a vajdasági falugazdász hálózat programját, céljait, feladatkörét.



Menü

Főoldal

Navigáció