Máramarosi búzaösszentő-ünnepség

Publikálva: 2023. október 10.

Hálaadó istentisztelettel egybekötött búzaösszeöntő ünnepséget tartott Monón a Máramaros megyei magyar gazdaközösség. A jótékonysági Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program szerves részét képező eseményt Tar Bálint, a Partiumi Falugazdász Hálózat Máramaros-térségi falugazdásza közösen szervezte a megyei, valamint a helyi RMDSZ szervezetek képviselőivel.

Monó apraja és nagyja mellett a környező települések magyarságát is megmozgató ünnepség Nagy András monói református lelkipásztor háláról és hálaadásról szóló igehirdetésével kezdődött, majd a házigazdák nevében Nagy Lajos, helyi önkormányzati képviselő, Pintér Zsolt, a máramarosi RMDSZ elnöke és Vécsi János, a szövetség Sülelmed és környéke szervezetének vezetője köszöntötte a megjelenteket.

A Partiumi Falugazdász Hálózat képviseletében Tar Bálint osztotta meg ünnepi gondolatait, köszönetét fejezve ki a megjelent gazdálkodóknak és gazdasszonyoknak a Magyarok Kenyere program keretében felajánlott búza és lisztadományaikért. Leszögezte: annak ellenére, hogy Máramaros nem búzatermő vidék, a máramarosi magyar közösség idén mégis 1000 kg búzát és 1830 kg lisztet adományozott a kedvezményezett magyar tannyelvű iskoláknak, a máramarosi gyermekekről és idősekről gondoskodó, karitatív szociális szervezeteknek. Segítségüknek köszönhetően a következő aratásig ismét naponta kerülhet friss kenyér a rászorulók asztalára.

A máramarosi magyar gazdák adományaiból, búza és liszt-felajánlásaiból tavaly a szamosardói Kós Károly általános iskola, a nagybányai Don Bosco plébánia, a szineváraljai mezőgazdasági középiskola magyar tagozata, a nagybányai Németh László Gimnázium, valamint a down-szindrómás gyermekekkel foglalkozó szilágycsehi fejlesztési központ részesült – sorolta Tar Bálint.

Az ünnepi beszédeket a monói  ifjúság néptánccal és népdalokkal, illetve szavalatokkal és  mesemondással színesítette,  de  óriási közönségsikert aratott a monói gyermekek citera és furulyajátéka is.

Az ünnepség csúcspontja a különböző tájegységekből érkezett búzaadományok szimbolikus egybeöntése volt. Az összefogást és az összetartozást jelképező dézsába a máramarosi gazdaszervezetek küldöttei és Tar Bálint térségi falugazdász mellett a Partiumi Falugazdász Hálózat Szilágy, Szatmár és Bihar megyéből érkezett falugazdászai is ürítették búzászsákjaikat.

A máramarosi búzaösszeöntő ünnepség végül nemzeti imádságunk, a Himnusz éneklésével zárult.


Domján Levente

Menü

Főoldal

Navigáció