Magyar borok a horvát tengerparton

A 2023-as évben a HMDK Gazdakörét érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a IV. Kincses Pince találkozót, ahol több mint 30 borászat képviseltette magát a 20 kihelyezett faházban direkt módon, vagy pedig egyesületek által. A programnak idén az Adria tengermellék gyönyörű települése, Crikvenica adott otthont.


A város főterén megrendezett eseményt rengeteg ember meglátogatta. Kiállító magyar borászok, - ahogyan az előző években is - minden külhoni területről érkeztek. A látogatók között a helyieken kívül turisták is voltak több országból is, így a rendezvény igazán nemzetközinek mondható.


A rendezvényt dr. Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg.



A vendégeket és a kiállítókat pedig többek közt Crikvenica város polgármestere, Damir Rukavina, Szabó Attila, a HMDK Gazdaköre elnöke és Marijana Biondić, Crkvenica Város Turisztikai Egyesületének igazgatója is köszöntötték. A rendezvényt meglátogatta Gyöngyös Zsófia is a Zágrábi Magyar Nagykövetségtől. A zenét a fiumei Sunny Side együttes szolgáltatta.


 

Mivel tengermelléki, helyi borászok is részt vettek a rendezvényen, így a távolabbról érkezett magyar borászoknak lehetőségük nyílt megismerkedni a tengermelléki borok ízvilágával, és megbeszélni tapasztalataikat a helyi borászokkal. Így a rendezvény elérte eredeti célját, és közelebb hozta a Kárpát-medencei borászokat egymáshoz. Ezáltal pedig újabb ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodhattak borászaink a borászat- és szőlészet területén. Mivel a turistaszezonnak köszönhetően ilyenkor rengeteg országból nyaralnak a fesztivál által érintett területen, így ez remek hely- és alkalom volt a magyar borok népszerűsítésére.


A rendezvény főtámogatója az Agrárminisztérium volt. Rajta kívül a rendezvény megvalósításához hozzájárult a Szelcei AHA Marketing, Crikvenica városa, a Crikvenicai Turisztikai Közösség, a Romerquelle és a Kvarner Wines.

 

Tarnai Attila, univ.bacc.oec.

Falugazdász

HMDK Gazdaköre 

 

Menü

Főoldal

Navigáció