Akiket egy bölcsőben ringattak
2022. március 7. Gyergyószentmiklós
Egyszer majd sokan lesznek azon a találkozón, amelyet a Vidékfejlesztés szervez. Lesz újszülött és lesz siheder, akiknek közös jellemzője, hogy ugyanazon bölcsőben ringatták őket. Ennek reményében teremtenek most hagyományt, amikor Tamás, az első bölcsőlakó átadja helyét Evelinnek. Közös a bölcső, és ha később is kereszteződnek az életutak, ők egymás számára már sosem lesznek idegenek.
Tavaly nyáron, az Új kenyér ünnepén érseki áldást követően került az Agrárminisztérium által felajánlott vándorbölcsőbe az egyhónapos Portik-Lukács Tamás. Remetén ringott a bölcső 2021. augusztus 25-től 2022. március 7-ig, amikor Lăzăruț Evelin lett az új gazda, az eseményt pedig annak rendje és módja szerint megünnepeltük.
„Nincsenek véletlenek. Portik-Lukácsékkal hosszú évekre nyúlik vissza a kapcsolatunk, Tamás édesapja testvéreivel együtt diákunk volt, édesanyja szüleitől pedig teheneket vásároltunk. Azoknak a teheneknek a gondozója-gazdája Benedek Zoltán, Evelin nagytatája. Két unoka találkozik a bölcsőben, és úgy hiszem, a Jóisten szeretettel figyel azokra a családokra, akik gazdálkodva a mindennapi betevőt előteremtik” – mondta el az ünnepségen a bölcsőközvetítő Caritas Vidékfejlesztés igazgatója, Kastal László. A Vándorbölcső ötletgazdájának, a magyarországi Agrárminisztériumnak is az volt a szándéka, hogy közösséget formáljon, nemzeti identitást erősítsen, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek. „A Vándorbölcső annak a jelképe, hogy a gyermekvállalás nem egyéni feladat, hogy szeretettel, segítséggel a gyermeket fogadó család mellett áll egy közösség” – olvasható a Vándorbölcső-mozgalom leírásában.
„A közösségekben emberek legyenek az emberek, ez a legfontosabb. Mi a gazdatársadalmat igyekszünk támogatni, vidéket fejleszteni. Nagyon fontos, hogy tudjunk egymásról. Főleg ebben a nehéz világban, ami most előttünk áll, ezek az események tudják megtartani az értéket, az emberséget, mert közösségek együttműködése nélkül nem lesz mezőgazdaság, nem lesz gyermek, nem lesz jövő” – hangsúlyozta Kastal László.
A Caritas lelki igazgatója, Sajgó Balázs pedig Isten áldását kérte. „Nincs véletlen, a Gondviselés műve, hogy mi emberekként találkozunk. Van szerepünk abban, hogyan formáljuk az életünket, érdemes együttműködnünk az életadó Istennel. Arra kérem Isten áldását, hogy ami jó, nemes és szent ezzel a bölcsővel továbbmenjen.”
A Kárpát-medencében lévő Vándorbölcsők közül a 159-es számúban karácsonykor Tamás várta a Kisjézust, húsvétkor, a feltámadáskor Evelin növekszik benne, hogy aztán ő is továbbadhassa egy újabb bölcsőlakónak. A benne cseperedők történetét követjük, a Vándorbölcső-emlékkönyv lapjait pedig édesanyák írják tele. És mindig, ha egy kisbaba betölti a fél évet, összegyűlnek az egykori bölcsőlakók az átadásra, a találkozásra. Mert ők már sosem lehetnek egymás számára idegenek.
Ember és természet állandó körforgásban vannak egymással. Különösen igaz ez a gazdaemberre. Egymást kiegészítik, néha bosszankodnak, néha szeszélyesek, de örök érvényű megállapítás, hogy elválaszthatatlanok egymástól.
A természet szeretetét, az állatok iránti imádatot nem elég korán elkezdeni. Ezt már az anyatejjel magába szívja az ember – szokták mondani. Különösen jó kezdeményezésnek tartjuk az Agrárminisztérium részéről a Vándorbölcső programot. Így, mi erdélyi, székely gazdák kicsit közelebb kerülhetünk egymáshoz, jobban megismerhetjük egymást. A sors különös fintora, a természet örök körforgásának, kiszámíthatatlanságának ékes bizonyítéka, hogy éppen a Portik – Lukács családtól vehetjük át a vándorbölcsőt, ugyanis édesapámék, Benedek Zoltán és mi is, a Caritas tangazdaságának udvarán lakunk Gyergyószentmiklóson, édesapámék a tehenészetet felügyelik, gondozzák. Miért is annyira különös? Az állatállomány egy része, amely a Caritasnál található éppen Zita apukájától, Albert Ernőtől származik.
Úgy gondolom, hogy ezek és hasonló programok, segítenek minket abban, hogy itthon maradjunk, itthon tudjunk boldogulni, megőrizzük hagyományainkat, magyarságunkat. – nyilatkozta a büszke édesanya.
