Lakossági fórumot tartottak Kishegyesen a gazdálkodóknak a pályázati lehetőségekről

Publikálva: 2020. február 17.

Az idei évben korábban jelentek meg a mezőgazdászoknak kiírt tartományi pályázatok és a határidők is rövidebbek – emelte ki dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese a kishegyesi lakossági fórumon. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) szervezte az eseményt és sok kishegyesi és bácsfeketehegyi érdeklődő vett részt rajta.

Molnár Viktor kiemelte, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság rendelkezik a költségvetési eszközök többségével. A titkárságnak az idén 7,8 milliárd dinár áll rendelkezésére, és 935 millió dinár értékben vissza nem térítendő támogatásra páyázatot írt ki hét vonalon. Juhász Attila államtitkár elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a lakossági fórumon, így Molnár a köztársasági pályázati lehetőségekről is tájékoztatót tartott. Sándor István, a községi tanács tagja köszöntötte a vendégeket és a megjelenteket, majd pedig Fekete Andor falugazdász hangsúlyozta, hogy hozzá, valamint a VMSZ szakpolitikusaihoz bármikor bizalommal fordulhatnak és segítséget kaphatnak a pályázati űrlapok kitöltésében is. Nagy Miklós, a VASZ elnöke elmondta, hogy jelenleg már 25 felkészült falugazdász segíti a termelőket Vajdaság szerte.

A közel 53 milliárd dináros köztársasági mezőgazdasági költségvetésből a vidékfejlesztésre szánt összeg több a tavalyihoz képest. Általában 50-65 százalék közötti vissza nem térítendő támogatásokra van lehetőség pályázni. A számlák, illetve az előszámlák benyújtásával lehet támogatást igényelni berendezésekre, felszerelésekre, kapcsolható eszközökre, törzskönyvezett minőségi anyaállomány és jószág beszerzésére, valamint gyümölcsösök telepítésére. Molnár kiemelte, hogy ma máregyszerűbb az eljárás, az igénylőknek elegendő 5-6 dokumentum beszerzése.

A tartományi támogatások kapcsán elmondta, hogy a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozókat és fiatal gazdákat 270 millió dinárral támogatja a titkárság. A pályakezdők mellett mezőgazdasághoz kapcsolódó kézműves vállalkozások is pályázhatnak, mint például az utóbbi időben népszerű mini sörfőzdék. A startup vállalkozásoknál a nettó megpályázott összeg 90 százalékáig igényelhető a vissza nem térítendő támogatás. Még egy rövid ideig aktuális pályázatokon lehet támogatást kérni öntözőrendszerekre, jégvédelmi rendszerekre, fóliasátrakra, farmok fejlesztésére, gazdaságok eszközbeszerzésére, borászok és erős alkoholos italokat készítők eszközbeszerzésére, kis hús- és tejüzemek felszerelésére, organikus termesztésre, méhészeti beruházásokra, sőt mezőgazdasággal kapcsolatos hagyományőrző események megszervezésére. Az önkormányzatok is igényelhetnek pályázati eszközöket a titkárságtól. A határidő azonban közeledik: a méhészek és a rendezvényszervező egyesületek február 28-ig, a többiek február 21-ig nyújthatják be kérelmeiket.

Dr. Molnár Viktor kitért a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelvonal-pályázataira is. A korábbi évekből ismert lehetőségeken felül szerepel a zöldség-, gyümölcs- és szőlőfeldolgozáshoz szükséges felszerelések megvásárlásának a hitelezése is, kedvező feltételek mellett. Az igazgatóhelyettes örvendetesnek tartotta, hogy az utóbbi években nő a pályázatokra jelentkező és végül nyertes magyar gazdálkodók aránya. Úgy vélte, az utóbbi hét-nyolc évben kifejtett tájékoztató tevékenység is nagyban hozzájárult ehhez a tényhez.

Menü

Főoldal

Navigáció