Közös képzések Székelyföldön

Publikálva: 2021. december 14.

Közös munka a közös összefogás szellemében szervezett akkreditált képzést Gyergyószentmiklóson a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés az RMGE Maros szervezettel együttműködve, amelynek záróvizsgájára október közepén került sor.

Már a képzés elején látszott, hogy „őrségváltás”, generációváltás történik a gazdatársadalomban, rengeteg fiatal gazda vett részt a képzéseken. Az elméleti oktatást az RMGE szakemberei, a gyakorlati képzésre a Caritas Vidékfejlesztés tangazdaságában, illetve több környékbeli gazdaságban került sor. A szervezők szerint itt látszik az Agrárminisztérium áldásos munkája, miszerint közelebb tudta hozna a különböző szervezeteket, mára már nem, mint konkurencia, hanem mint partner tekintünk egymásra.

„Az oklevelek kiosztására december közepén került sor, ezzel végérvényesen lezártnak tekinthetjük a képzést, kívánva minden résztvevőnek, kollégának, munkatársnak békés ünnepeket, bízva, hogy az itt megszerzett tudást képesek lesznek a legnagyobb mértékben felhasználni, ugyanakkor reménnyel és bizakodással állunk a jövő esztendő elé, hogy visszatérve a normális kerékvágásba ismét a megszokott módon és ütemben tudunk képzéseket szervezni” – mondta Kémenes László a Caritas falugazdásza.

Menü

Főoldal

Navigáció