Képzés Csíz községében

Publikálva: 2020. június 17.

A Szlovákia Agrárkamara és a régió falugazdászai szervezésében zajló képzés témája a növényvédőszerek és növényvédelmi előírások voltak. A képzésre a Rimaszombati járásban, Csíz község kultúrházában került sor.

A résztvevők nemcsak Rimaszombatból, hanem Losoncról, Nagyrőcéről, Rozsnyóról és Szepsiből is érkeztek. Szlovákiában az összes mezőgazdaságban dolgozó személynek meg kell felelni az erre vonatkozó jogszabályoknak, amelyet a szlovák Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium az EU-s rendelettel összhangban kiadott. Ennek megfelelve 10 évre szóló akkreditált bizonylatot kapnak azok, akik növényvédőszerekkel dolgoznak, mint forgalmazó, gépkezelő és munkavezető.

Eredetileg a márciusi hónapra tervezett képzések a COVID-19 járvány fékezésére hozott intézkedések értelmében elhalasztásra kerültek addig, amíg a kormány által vezetett válságstáb nem enyhítette a megszorításokat. Ennek fényében a képzésre júniusban került sor. Az előkészületeket és a gazdák jelentkezéseit a falugazdászok, Bodon Dávid, Burkus Imre, Gergely László, Varga Árpád és Tankó Tamás végezték, akik a résztvevők adatait továbbítottak a kamara hivatalába. A résztvevőket Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke üdvözölte, mint főszervező, és mint előadó. A 8 órás kurzus záróvizsgával, teszt formájában végződött, amely után a résztvevők átvették a bizonyítványokat. A záró vizsga után a képzés egy jogász szakelőadásával folytatódott, aki a földbérleti törvényről beszélt részletesen, majd a beszélgetés következett.

Menü

Főoldal

Navigáció