I. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepség

Publikálva: 2020. július 28.

Négy partiumi megye falugazdászai és gazdái jelenlétében szervezték meg július 26-án az I. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget, amelyen összeöntötték a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében összegyűjtött adománybúzát, a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület szervezésében.

I. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepség a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtő mozgalom szerves része, ahol a Szatmár, Bihar, Szilágy és Máramaros megyékből összegyűlt búzát a falugazdászok és gazdák segítségével jelképesen, ünnepélyes keretek között összeöntötték. Bár a búzagyűjtés alig kezdődött el, a négy megye több mint 80 gyűjtőpontjáról már 30 tonna búzaadomány gyűlt össze. A mozgalomhoz csatlakozó adományozók azokon a magyar családokon segítenek, akiknek a mindennapi kenyér biztosítása is megerőltető.

Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora elmondta, hogy míg tavaly 5 tonnányi búzával járultak hozzá a kezdeményezéshez, idén már 30 tonnát is elérték, és bízik abban, hogy akár 60-70 tonna is összegyűl a következő napokban, hetekben.

A Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti részlege részéről Gyenes Kincső a „magyarok kenyere” szókapcsolatot csodálatos fogalomnak nevezte, de nyomatékosította, hogy a mögötte megbúvó sok-sok cselekedet – mely révén a mindennapihoz jut sok-sok éhező – a legnemesebb.

Kovács Szabolcs István, az egyesület elnöke ismertette, hogy 80 gyűjtőponton várják a továbbiakban is a búzát, mégpedig augusztus 10-éig. Kiemelte: alapvető a búza mennyisége, de talán még lényegesebb az, hogy hány gazda csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez, mely révén tavaly 80 ezer gyermek örülhetett a kenyérnek.

Menü

Főoldal

Navigáció