Gyergyószentmiklósi diákokat fogadott az agrártárca

Publikálva: 2019. október 16.

Az Agrárminisztérium számára kiemelt prioritású terület az anyaországi és a külhoni magyar agrár szakképzőiskolák közötti kapcsolatok erősítése. E célból 2019. október 10-13. között a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium diákjai és pedagógusai budapesti gyakornokprogramon vettek részt.

A csoportot az Agrárminisztériumban dr. Torda Márta, a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy napjainkban egyre kevésbé jelent perspektívát a fiatal generáció számára a mezőgazdaság, nem értelmezik azt kitörési pontként. Ezért kiemelt jelentőséggel bír a diákok látókörének és gyakorlati tapasztalatainak bővítése, valamint az anyaországi jó gyakorlatok bemutatása, melyre ez a program kiváló lehetőséget teremt.















A diákok a program keretében megismerték a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola működését, ellátogattak az iskola tanműhelyébe, valamint részt vettek az iskola által szervezett pék hagyományőrző (kenyérsütő) és mézeskalács-díszítő versenyen.
Emellett a diákok ellátogattak a Parlamentbe és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, valamint egy dunai hajózáson is részt vettek.

Menü

Főoldal

Navigáció