Gazdatalálkozó Dunaradványon

Publikálva: 2021. november 29.

2021. november 5-én a Szlovákia Agrárkamara és Ollári Adrianna falugazdász Gazdatalálkozót szervezett Dunaradványon (Komáromi járás). A jelenlévők a gazdatalálkozón aktuális témákat és kérdéseket vitattak meg.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnök asszonya részletesen bemutatta a KAP stratégiai tervet, mely 2023-tól jelentős változásokat hoz a mezőgazdasági termelésbe. Nagyobb támogatásban részesülnek majd a speciális növénytermesztők, az állattenyésztők, valamint az ökológiában gazdálkodók. Szlovákiában a mezőgazdászok nagy része eddig nem kapcsolódott be az ökológiai gazdálkodásba: elsősorban azért, mert eddig nem volt megfelelően támogatva e gazdálkodási forma; továbbá a rendezetlen jogállású földtulajdon miatt az ökológiai gazdálkodás bizonytalan volt. Remélhetőleg az új időszakban a mezőgazdászok kellően lesznek motiválva és hatékonyabban tudnak majd ökológiai gazdálkodást folytatni.

A gazdatalálkozó során további aktuális téma volt a hamarosan kiírásra kerülő 4.1-es és 4.2-es pályázati felhívás, mely során a speciális növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó, ill. a feldolgozó- és élelmiszeriparban működő vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet. A gazdálkodók remélik, hogy az új pályázatok sokkal hatékonyabban és gyorsabban kerülnek kiértékelésre, mint az előző időszakban.

A pályázati felhívásokkal szorosan összefüggött a következő téma, ami a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség új közbeszerzési eljárásokra vonatkozó irányelvének bemutatása volt. Az irányelv lényege, hogy hatékonyabb és átláthatóbb legyen, csökkentse a bürokráciát. Az egyik segédanyag a hamarosan megjelenésre kerülő „Katalógus” lesz, melyben a mezőgazdasági gépek és eszközök alap paraméterei központilag lesznek meghatározva, ill. árakkal ellátva - ezzel szeretnék elkerülni a túlzó árazásokat és a közbeszerzési eljárás egyszerűsítését.

A találkozó során minden jelenlevő hasznos információval gazdagodott. A szervezők megköszönték és nagyra értékelték a részvételt, ugyanis tapasztalható, hogy az emberek zárkózottabbak és elszigeteltebbek lettek a járvány kezdete óta.

Ollári Adrianna

falugazdász

Menü

Főoldal

Navigáció