Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkihez eljusson a kenyér a mindennapokban

Publikálva: 2024. szeptember 11.

Szatmár megyében, Mezőteremen tartották a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban idén fontos szerepet vállalt Szatmár megye a Partiumi Falugazdász Hálózaton keresztül. Kaplonyban rendezték meg az idei búzaszentelést, és ezúttal a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepségnek is Szatmár megye, azon belül Mezőterem adott otthont.  

Az eseményt szentmise indította a Szentkereszt római katolikus templomban, majd a templom mellett található téren vette kezdetét maga az ünnep. Tar Miklós, Mezőterem polgármestere hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ötödik alkalommal megrendezett Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepség helyszíne lehetett a település, amely rendszeresen kiveszi a részét a szolidaritási programból. Itt dolgozzák fel, alakítják lisztté a Szatmár megyei gazdáktól kapott búzaadományt.

Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere program vezetője köszöntőbeszédében emlékeztetett az indulásra: 14 évvel ezelőtt, augusztus 20-án jött az ötlet, hogy a nemzet kenyere készüljön helyben termett búzából. Azóta 19 magyarországi vármegye és 17 határon túli gazdaszervezet csatlakozott a programhoz. Az aratás után adományozott búzából liszt, majd kenyér lesz, ami a rászorulókhoz jut el támogatásként.

Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat vezetője köszönetet mondott a hálózat működtetését támogató magyarországi szervezeteknek, de megköszönte a gazdák adományait is, akik nemcsak búzával, hanem pénzzel, zöldséggel és gyümölccsel is segítik a rászorulókat. Az is kiderült, hogy a tavalyi évben négy partiumi megyében összesen 74 ezer kilogramm búzát, 1180 kilogramm lisztet, 5700 lejt adományoztak a gazdák, összesen 418 személy. Idén tart még a gyűjtés, eddig 66 ezer kilogramm búza, 3500 lej és 405 kilogramm liszt gyűlt össze. „Bízom benne, hogy el tudjuk érni a tavalyi eredményt, sőt, talán meg is tudjuk haladni azt” – fűzte hozzá.  

„Minden évben jó érzés látni, hogy ha bemegyünk a Máltai Szeretetszolgálat székhelyére, ott sok gyerek és felnőtt is azon szorgoskodik, hogy a rászorulókon segítsen, hogy minden asztalra kenyér kerüljön” – mondta Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a falugazdász hálózat koordinátora. „A gazdáktól a falugazdászok begyűjtik az adományt, amelyet civil szervezetek használnak fel, és juttatnak el a rászorulóknak, így kerek ez a történet” – tette hozzá.

Turos Lóránd szenátor visszaemlékezett gyermekkorára, amikor ő maga is tevékenyen részt vett az aratásban. Az ő gondolatait Jakab István, a magyarországi MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) elnöke vitte tovább, visszaemlékezve a mezei munkával töltött évekre.

A búzaösszeöntésen jelen volt a program kedvezményezettjeinek egy része is: a nagyszalontai gyermekotthon egyik neveltje, Varga Rodica szavalattal mondott köszönetet; a Szatmárnémetiben működő Máltai Szeretetszolgálat képviseletében Gyenes Kincső; a nagyszalontai „Béke Királynője” Gyermekvédelmi Központ képviseletében Huzuna Krisztián szólt a Magyarok Kenyere program pozitív hatásairól.

A mezőteremi néptáncosok rövid előadását követően következett a Partium számos szegletéből érkező búza összeöntése. A számos régióban tevékenykedő falugazdászok mellett a Mezőteremre érkező gazdák is hozzájárultak, hogy az összeöntéshez használt dézsa befogadóképessége szinte elég se legyen.

Menü

Főoldal

Navigáció