Felvidéki biogazdálkodók kapták meg idén a Bokodi Sándor-díjat

Publikálva: 2021. augusztus 30.

Augusztus 27-én, a budapesti Vigadó térnél állomásozó Kossuth Múzeumhajón tartották meg a Magyar Piac Szövetkezet szervezésében a Bokodi Sándor-díjátadó ünnepséget.

A Bokodi Sándor díjat a Magyar Piac Szövetkezet hozta létre, hiszen a szövetkezetnek Bokodi Sándor 2010-ben alapító tagja volt. Bokodi Sándorra felnéztek, becsülték, szerették itthon és határon túl. Egy falu, egy ország büszke rá, méltó arra, hogy példaképe legyen minden földet szerető és tisztelő magyar embernek.

Az emléknapot mintegy 80 meghívott vendég részvételével szervezték meg, az idei évben hetedik alkalommal adták át a Bokodi Sándor-díjat, ezúttal egy felvidéki családi gazdaságot működtető apának és fiának, Palik Lászlónak és Palik Gábornak.

fotó: feol.hu

A Palik család a zselizi székhelyű biogazdaságukban szántóföldi növény- és szőlőtermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozik, az általuk megtermelt húst, zöldséget, gyümölcsöt feldolgozzák és értékesítik. Emellett bort, lekvárt és pálinkát készítenek bio-minősítéssel.

Forrás: Feol.hu

Menü

Főoldal

Navigáció