Évet értékelt a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete

Publikálva: 2023. január 20.

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete Szovátán tartotta évértékelő gyűlését. A falugazdász-hálózat tagjai mérlegelték az elmúlt év tevékenységeit, programjait, számba vették a 2023-as év felépítését, valamint Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár bemutatóját is meghallgatták az új Nemzeti Stratégiai Terv kapcsán.

Szovátán értékelték és megvitatták az elmúlt év történéseit január 17-én a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének vezetőségi tagjai, illetve falugazdászai. Nehéz év áll a gazdák háta mögött is, több problémával kellett szembenézniük 2022-ben, de ugyanakkor megannyi lehetőséget tartogat számukra a 2023-as év. 

Kedden először Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, ezt követően pedig az egyesület programfelelősei szólaltak fel és értékelték az elmúlt évet, munkájuk eredményét, valamint, hogy milyen terveket szőttek a 2023-as évvel kapcsolatban, melyek az idei év prioritásai. 

─ Elengedhetetlennek tartom ezeket az éves kiértékelőket, hiszen ezáltal a teljes csapat együtt lehet, átlátjuk teljes egészében az elmúlt év tevékenységeit, eredményeit és közösen szervezzük meg a 2023-as év eseményeit, programjait. Gyűlésünk érintette a Maros megyei falugazdász-program működését is, melyről a megye elöljáróival egyeztettünk a jövőbeni irányelveket illetően. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai tanácsadásra, ezért 2023-ban is bizalommal forduljanak falugazdászainkhoz, igényeljék szakmai tudásukat és tapasztalataikat ─ nyilatkozta Becze István, az SZGE elnöke. 

2023-ban is folytatódnak az eddigi események, programok, mint a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem-, vagy akár a Székelyföldi Bio program, az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny, illetve a Nektária Székelyföldi Mézverseny is. Több témában, számos szakmai fórumot szervez az egyesület idén is a székelyföldi gazdák számára, valamint a tanácsadás, a segítségnyújtás sem marad el, hisz a falugazdász-hálózat folyamatosan bővülni fog ebben az évben is. Az elkövetkező hónapokban a fórumok fő tematikáját az új Nemzeti Stratégiai Terv felépítése, irányelvei adják majd, hogy a gazdák számára érthetőbbé tegyék az új támogatási formákat. 

Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár bemutatta és felsorolta a legfőbb irányelveit az új Nemzeti Stratégiai Tervnek, mellyel kapcsolatban a falugazdászok kérdéseikre, feltevéseikre is választ kaphattak. Az egyesület szakemberei elkészítették a Nemzeti Stratégiai Terv kivonatának magyar változatát, mely elérhető a www.szekelygazda.ro weboldalon.

Forrás: Bajkó Aliz falugazdász

Menü

Főoldal

Navigáció